Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - Az ipari termelés

állandóan szerződött alkalmazottak és voltak időszakiak, akik a kitermeléssel foglalkoztak. Általában a szakembereken kívül napi 6 emberre volt szükség 1824-ben a fasinának és a fának az állandó felhasználására, a kemencék táplálására. A napszámosok szinte folyamatosan bérköveteléssel léptek föl. Az ilyen bérkövetelések miatt 1833. április 3-án határozott a tanács oly értelemben, hogy a cserép vető legényekkel a jövőben közvetlenül a cserépmester egyezkedjék, a város kikapcsolásával. Maga a város csak a cserépmesterrel köt majd szerződést.

372 A gyártás tehát vállalkozói rendszerben történt. A gyártott tégla és cserép minősége többször eltért a megkívánt igényektől.

373 Ennek okai között a felhasznált tüzelőanyag (fasina) alacsony kalóriaértéke játszott elsődleges szerepet. A téglák nagyságát 1826-ban állapították meg.

374 A cserépzsindelyek új formáját Kerekes Ferenc profeszszorral készíttette el a tanács.

375 A különleges útburkolati és egyéb téglák gyártási technológiájának tanulmányozására Somogyi Gábor cserépmester Hollandiába ment.

376 Ennek az útnak a tapasztalatait később hasznosították. Berlinben sajátította el az űn. „vastégla" készítési módját, bár gyengébb minőségben korábban is gyártották.

377 1824. február 28-án elrendelték, hogy a „vastéglákat" külön kell rakatni „és tsak canalisok készítésére" szabad fordítani. 1826. március 25. óta kutak kirakásához is ezeket hasznosították.

378 A helytelen gazdálkodás miatt termékfölösleg maradt fenn. 1834. február 27-én a tanácsülésen megállapították, hogy 1 269 950 közönséges, 400 nádashalmi quadrát, 166 750 lapos, 793 darab görbe nádashalmi cserép felhasználatlanul hevert. Erre való tekintettel a tanács a további gyártást felfüggesztette, majd 1834. április 19-én a téglagyártás bérbeadását határozta el. Az árverésen azonban a bérletre senki sem jelentkezett, ezért a továbbiakban is a tanács kezelésében maradt a gyártás, állapították meg 1835. február 4-én.

379 Az 1840-es években azonban a fölösleg a polgárok között elkelt; ezért 1842-ben a termelés fokozásáról intézkedtek, mert a hortobágyi ivókutaknál nagy mennyiségű téglára volt szükség. 1846 óta még nagyobbá vált a szükséglet az utcaburkolásokhoz, a csatornák karbantartásához, valamint fokozták a fölöslegnek árverés útján történő értékesítését is. 1847. január 25-én minden terméket fenntartottak a város szükségletére.

380 A debreceni téglagyártásnak az ország más városaiban is híre volt. Lőcse 1845. március 17-én „egy, különösen a cserépvetésben jártas tégla- és cserépégető" mestert kért. Major Bálint és Oláh János jelentkeztek, de a felajánlott járandóságnál magasabb ellátmányt kértek. Még korábban, 1838. április 28-án, Pest város fordult Debrecenhez annak elbírálása végett, vajon Somogyi Gábor ajánlata egy Pesten és Budán építendő téglagyár elkészítésére megvalósítható-e? Évi másfél millió tégla égetésének igénye merült föl félmillió cserépen kívül. Bár Debrecen kedvezően tájékoztatta az érdeklődőket, a terv mégsem valósult meg, mert Kőbányán felépült a Miesbach Alajosféle téglagyár.

381 A serfőzés részben tanácsi, részben bérleti kezelésben állt. Ez az iparág céhkereteken kívül fejlődött, ezért a termelést a céhszabályok nem korlátozták,