Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - Az állattenyésztés

tárok közelében tartózkodik. A méhek miatt nem büntették meg, csupán azért, mert a fák alján trágyát találtak. 1853-ban a tanács a kereskedelmi és iparkamarát oly értelemben tájékoztatta, hogy „a méh tenyésztés csak szenvedélyes kedvelők által űzetvén, a városban a méhkasok (köpük) száma ki sem mutatható".

318 A selyemhernyó-tenyésztés Debrecenben jelentéktelen volt, de az 1783. évi első ismert összeírásban már szerepel. Debrecen házipénztára az Epreskertben fenntartott hernyónevelő helyre többször ráfizetett, többek között 1825-ben.

319 Közületi kezelésben semmiképpen sem volt érdemes a hernyónevelést fenntartani. Ezért járult hozzá a tanács a kisebb királyi haszonvételektől eltérőleg minden nehézség nélkül a magánosok kezében tartott tenyésztéshez. 1825. november 23-án Pitzek János váradvelencei lakos kért engedélyt Debrecentől a selyemgaléták tenyésztése céljából az Epreskert bérletére azzal a megokolással, hogy az óbudai Valero Ferenc útmutatásai szerint kíván a hernyókkal foglalkozni. Lakóhelyén már 82 galétát adott be a nagyváradi selyemgyárba. Szerinte a debreceni termelés évi 4-5 mázsa galétát biztosítana. Az ügyben kiküldött bizottság jelentése szerint Vasas Mihályné már 32 év óta foglalkozik a selyemgubókkal, de tájékoztatója szerint ráfizetéssel.

320 Az ügyben döntés nem született. A helytartótanács a gubóbeváltás jogát 1827-ben átadta a bécsi Hoffmann és Goldstein cégnek, ami nem találkozott a vármegyék egyetértésével, ennek ellenére a legtöbb helyen továbbra is támogatták a tenyésztést. A monopólium ügyében kiadott helytartótanácsi rendelet alapján a szenátus a várost 1827. június 1-én ily értelemben tájékoztatta, hogy „a magános személyek kereskedésbeli szabadságok nem záratik el", bárki vásárolhat gubókat és építhet „bogárvesztő kemencéket". A legjobb minőségű gubónak az minősíthető, amelyből „10 font galéta 1 font tiszta selymet ád", a második osztálybelinél 13 fontból termelhető 1 font selyem.

321 1831. május 6-án az Epreskertet Jámbor András gyógyszerész vette bérbe; e helyen 1175 eperfa állt, míg 93 ágasrács tartozott az üzemhez. „Selyembogár tojásokat" Nagyváradról szállítottak. A korábbi üzemvezető Alföldi István volt addig, amíg a tanács kezelte azt, majd 1832-ben annak özvegye vette bérbe a kertet. Az évi termés 1832. július 23-ig 34 font gubó volt, amelyet Nagyváradon értékesítettek. A termés október 31-ig 66 fontra emelkedett. 1833. november 25-én az évi termésmennyiség elszámolásakor megállapították, hogy 100 font összeredmény volt, amelyet a bérlő teljes egészében a Bihar vm. „Selyem Munkáltató Intézet" részére adott át.

322 A felsőbb állami hatóságok sürgették a selyemhernyó nevelésének fokozását. A kérdést vizsgáló bizottság 1835. március 22-én ezzel kapcsolatban oly értelmű jelentést terjesztett a tanács elé, hogy „bár a selyembogár tenyésztése városunk lakosainak is nagy hasznot hajtana", mert a tavaszi munkák után hatheti elfoglaltságot biztosítana, „mégsem lehet megvalósítani, mert a házak szűkek, a talaj salétromos,-" különben is a beváltás fontonkénti 20 kr-os ára „nem nyújt ösztönt lakosainknak arra, hogy emiatt megszokott rendes foglalatosságukat csak valamennyire is elhagyják". Ebben az évben az epreskerti üzemet Budaházy Józsefné vette bérbe. Talán ez a jelentés és a tanács ilyen értelmű tájékoztatója lett a kiindulópontja annak, hogy 1835-ben a beváltási árat 35 kr-ra emelték és az át-