Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - Az állattenyésztés

adott gubó 111 font 3 fertályra emelkedett, de a ráfizetés még így is Öszszesen 46 forintot tett ki.

323 A bérlet fenntartása érdekében a tanács 1837. február 15-én jutalmat is helyezett kilátásba a helytartótanács felhatalmazása alapján a tenyésztés fokozása céljából, ennek ellenére 1844. szeptember 2-án ismét megállapítják - megint a helytartótanács tájékoztatója alapján -, hogy a gubók száma kevés, holott „az éghajlat kedvezne" a termeléshez. Ennek a földrajzi adottságnak tudatában foglalkozott egy Szálai Lajos nevű pesti ügyvéd azzal a gondolattal, hogy Debrecenben „selyemtenyésztő intézetnek bizonyos ideig saját költségén" leendő felállítására engedélyt kér. A tanács 1844. szeptember 2-án tárgyalta a javaslatot, de az előterjesztett feltételek fölött azonnal nem döntöttek.

324 A terv később sem valósulhatott meg, talán éppen azért, mert a város vezetése idegenkedett attól a gondolattól, hogy idegen illetőségű személynek bérleti engedélyt adjon, főként, ha a város részéről a tenyésztés az Epreskertben befektetést kívánna. A helytartótanács még többször is sürgette a tenyésztés fokozását és a tanács a felhívásokkal sokszor foglalkozott. 1845. július 21-én a Hoffmanncég tájékoztatóját is megtárgyalták, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy „a selyembogár tenyésztés ne egyes birtokosok, vagy társaságok kezére szorítkozzék, hanem a népben terjedjen szét, egyedül a nép körébeni meghonosítása által gyakoroltatván a nemzet életerejére állandó nagyszerű befolyást". A felhívás Debrecenben nyilván nem talált visszhangra, hiszen elsősorban a jobbágyokra vonatkozott és nem a polgárságra. Valóban ilyen tartalommal értékelte 1845. december 17-én az ügyben kiküldött bizottság vezetője, Derecskey József tanácsnok is a javaslatot, amikor megállapította - több más ok mellett -, hogy Debrecenben „a szegényebb sorsú lakosok inkább másféle munkára adják magukat, mint erre, mely még előttük ismeretlen". Célszerű volna, ha inkább a tanyásgazdák ültetnének nagyobb számú eperfát és ott rendszeresítenék a gubótermelést. A hernyótenyésztés kiterjesztése mindezek miatt nem sikerült, 1845-ben is csak 173 font galétát sikerült megtermelni.

325 A halászat bérbeadásával már az 1800-as évektől sokat foglalkozott a tanács, de annak kiadása nem mindig sikerült. A kikiáltási árat általában magasnak tartották; 1826. október 6-án sem „jelentette magát senki". Ezért a mátai bérlőnek adták ki 21 vFt összegért. Később mind Mátán, mind Ohaton a bérlet Radl József kezébe került, akit a tanács 1835. április 25-én perbe fogott - holott esküdt is volt - tartozásai miatt. A törvényszék a bérleti díj megfizetésére kötelezte.

326 A kifogott halak megromlottak, azokat nem lehetett eladni, Radl tehát nyilvánvalóan ráfizetett a bérletre, vagy legalábbis haszna nem volt belőle. A későbbiek során a Hortobágy mentén folyó halászatot egy Károlyi László nevű személy bérelte a Debrecenhez tartozó szakaszon is, aki már kezdetben, 1840-ben a folyó partján „jó jégvermet" csináltatott oly móddal, hogy „belőlről fából náddal beborítva, kívülről pedig földdel behányva állott".

327 A verem értéke 200 vFt összegű volt. Ezt a vermet azonban a mátai biztos széthányatta, a bérlő viszont Zámon „a köves laponyaghoz közel" újat állíttatott fel. A törvényszék az okozott 80 forint kárt kifizettette a mátai biztossal.

328 A vadászati jogot Debrecen szintén bérlettel hasznosította. 1836. szeptember 15-én egy bizottság tett javaslatot a vadászati korlátokról. Megálla-