Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - Az állattenyésztés

zadban az Apafája területére hajthatták a sertéseket, később a bellegelőre, majd a hortobágyi pusztákra.

310 A sertés eléggé elvadult tartás alatt állt, talán olyan lehetett, mint a Sárréten ismert „réti disznó".

311 A Hortobágy folyó „körül találtatott sertésny áj aknák és sertéseknek feljegyzése" során 1827. július 6-án 4108 darabot találtak. De volt olyan gazda, aki egymaga 1500 sertésből álló falkát tartott és legeltetett a „Kiskertben" a Bégány csapszék mellett. Emiatt természetesen megbüntették, 1829. június 6-án. Ugyanezen a napon egy Pillér János nevű pesti kereskedő a tanácstól kibérelte hasonlóan 1500 sertés legeltetésére a Bégány melletti kertet, amellett évi 100 vFt összegért „a Nagy Tóczó szélén" bérelt egyköblös földet.

312 Ez határozottan arra mutat, hogy más városok kereskedői valószínűleg bérmunka fejében Debrecenben kezdtek sertéseket hizlaltatni, majdani szállítás végett. Egy feljelentés kapcsán tudjuk, hogy „vágynak egynéhány sertéskupeczek, kik százával és kétszázával hizlalják sertéseiket a pascuumon, s azokat minden héten öletvén, a szalonnáját rakásra sózzák, a húsát pedig .. . a piacon dézsákba, kádakba széltébe árulják vagy kontár kupeczeknek eladják", adót nem fizetnek utána; a keddi hetivásáron sokszor százan is árulnak, megkárosítva a sertésvágó hentescéhet.

313 Sokan a tanyáikon tartják a sertéseket az élet betakarítása előtt, 40-60 darabot egy-egy tanyán, holott csak a termény elszállításának befejeztével szabad.

314 Az 1839. március 15-én kelt jelentés szerint magán a Hortobágyon hét sertésnyáj legel, amelyekben a különböző fajták összekeverednek s ez káros a nemesítésre. Még az Olaj ütőben is éltek családok, amelyek „mint sertéskupecek számos sertést hizlalnak", ami büntetendő cselekmény egy hóstáti lakos számára. Juhász Ferencet 1841. november 27-én eltiltották a hizlalástól mint hóstátit.

315 A szenátus által kiküldött bizottság 1844. július 22-én arról számolt be, hogy Debrecen területén összesen 36 sertéshizlaló terület van, amelyek számára rendtartást kell kiadni. Ennek célja volna, hogy „a város közelében lévő alkalmatosabb, utaktól és legelőktől távolabb eső helyek, mint nevezetesen a ref. ispotálygát és a boldogfalvai kert mögött, úgy a Váradutcai temető város felől lévő részénél, hasonlóan a Homok-kertnek a catholicum temető felőli oldalánál, nem különben a Csapó-úti kertnek a Czegléd-úti temető felőli részén" kell a legetetést biztosítani, a külső pusztákon kívül.

316 A hizlalás és ezzel nyilvánvalóan a sertéskereskedés annyira megnövekedett, hogy 1844-ben többek között Áts József 200 darab, a Rickl család 300 darab, Vásáry András 250 darab sertést tartott. De sokan találhatók a hizlalók között új soriak is, akiket ettől a foglalkozástól el kell tiltani a korábbi döntés és az 1844. szeptember 27-i határozat alapján.

317 Kisebb volt a jelentősége Debrecenben a méhészetnek, de volt olyan család, mint a Bundi, amely 100 kas gazdájának mondta magát. Egyesek tavasszal az erdőbe való telepítésre kértek és kaptak engedélyt, mint 1844. április 16-án Nagy Mihály és társai, akik közösen telepítettek méhcsaládokat. Egy per kapcsán, amikor Szegedi János polgárt a városi ügyész vád alá helyezte, mert tanácsi engedély nélkül többek részére biztosította a cserei kaszálóföldjét, az alperes azzal védekezett, hogy „senki sintsen eltiltva a méh tartástól, a méhek pedig a kaszálók körül lévő fákban átaljában semmi kárt nem tesznek". A rövid időre kitelepített méhcsaládokat a rokonság közösen neveli és folyamatos váltással l-l ember állandóan a kap-