Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - Az állattenyésztés

tartás Debrecenre nem volt jellemző, miután itt a földesúr maga a város lévén, juhnyájakat szívesen tartott. A juhállomány - kimutatásunk szerint általában fölülhaladta a 10 000 darabot.

1

'

02 Egy 1828. október 27-én tartott törvényszéki ülésen azt állapították meg, hogy átlagban 32 juha volt egyegy juhtartó polgárnak, de olyan is akadt, aki 120 juhot mondott magáénak, amely után legelőbért kellett volna fizetnie, amellyel elmaradt. Egyedül a „belső legelőn" találtak 1829. június 22-én 4487 fejős juhot, 113 bárányt, 127 tavaszi juhot, 3351 sertést és 6 szamarat. Egy másik napon, június 26-án, a városi gazdák juhaiból a tilos legelőn 393 juhot számoltak össze; ezért 40-40 botütésre ítélték Erdei Ferenc, Tar Ferenc, Kováts János, Kis András, Dézsi János, Oláh János, Vajda János juhászokat, míg a gazdákat még perbe sem fogták. 1840-ben magának Balásházinak 750 darab juha volt, amelyből a finom gyapjas merinóiak száma 500 darabra rúgott.

305 A tanács 1839. március 15-én foglalkozott az állattartás kérdésével. Az ülésen megállapították, hogy „a b^ka tartásnak a köztapasztalás szerint hova tovább mindinkább nevekedése" kiszorítja a legelő egy részéről az ökörcsordát, minthogy „az ökörcsordával eddig egy legelőn járt s a birkatartás által szaporodó juhnyájak a legelőt valamint egyrészről elszűkítik", másrészt rontják, mert az ökör a birka után nem legel. A döntés kimondta, hogy az ökörcsorda részére a Hortobágyon „innen" önálló legelőt kell kiszakítani, ahova juhok nem hajthatók ki.

304 Nemegyszer nehézséget okozott a hortobágyi legeltetés és a pásztorok más helyet kerestek nyájuk számára. Tóth Péter debreceni juhász 900 darab juhot az ondódi legelőre hajtott, mert „a Hortobágynál a mező elsült és a juhok nagyon döglöttek". Ondódon viszont „már feltakarították az életet", ezért hajtotta a nyájat oda. A törvényszék 50 forintra büntette 1840. október 3-án.

305 Az ohati és zárni legelőkre a környező falvakból is többször hajtottak juhnyájat, amit a tanács tiltott. 1845. február 12-én több ezer darabot foglaltak le a falvak állományából és a juhászokat megbüntették a tilalmas miatt.

306 Az idegen juhok úsztatásához is tanácsi engedélyre volt szükség; 1839. május 23-án Pálinkás János részére 2500 juh úsztatását és utána nyírását engedélyezték.

307 A vándorlegeltetés különösen a téli időszakban volt gyakori Debrecenben. A város már a XVIII. század közepe óta többször kiadta erdélyi román pásztoroknak a Hortobágy egy részét. Ezeket a pásztorokat a debreceniek „mokány" néven emlegették.

308 Egy időben a marhavész terjedését a juhoknak tulajdonították. 1829. február 9-én a tanácsülésen úgy foglaltak állást, hogy a szarvasmarha elhullása Ohaton és Egyeken a „purzás oláhoknak teleltetés végett ott lévő számos juhaik" miatt történt, miután azok „himlőben és szőrféregben döglenek". Emiatt elrendelte, hogy a purzások Gergely napján túl „a város határán tovább juhaikkal nem tartózkodhatnak". 1842. szeptember 19-én Torna János és Bihar Bán nevű szerdahelyi (Csíkszereda) juhászok részére bérbe adta a téli legeltetés jogát a választott hites közönség véleménye ellenére, mert „a házipénztár igen megterhelt állapotjának néminemű felsegélése tekintetéből" ez mindenképpen szükséges.

309 A sertéstenyésztés nagyobb mértékű fejlődése szintén a XIX. század első negyedében kezdődött. 1776-ban még csak 1503 sertést számoltak össze, 1835-ben 2101-et, 1845-ben 4795-öt, 1846-ban 4117-et. A XVII. szá-