Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - Az állattenyésztés

állni". A lótenyésztés fellendülése később következett be, amikor a gazdálkodás súlya áttevődött a földműveléssel kapcsolatos nehéz mezőgazdasági munkákra. Ezzel egyidejűleg ugyanis többen foglalkoztak fuvarozással, nagyobbá vált a szekerezés, a hámoslovak iránti igény, egyáltalán az igás állatok tartása, amit a függeléki kimutatás közöl.

284 A lótenyésztés a reformkor kezdetén nagyobb és rohamosabb fejlődésnek indult. Az 1827-ben Pesten megalakult „Pályafutási Társaság" után egymás után szerveződtek a különféle lótenyésztő és más egyesületek, kiszélesedtek a tervszerű lótartást ösztönző intézmények. Az 1830-as évek végétől a lónemesítést a debreceni kaszinó is szükségesnek tartotta, azzal 1845-ben Balásházi is foglalkozott, amikor a tanács megbízásából esküdtként Wesselényivel tárgyalásokat folytatott.

285 A lópásztorkodás Debrecen vidékén a XVIII. század végén még teljesen egyéni volt; minden lótartó gazda saját pásztort fogadott. 1798-tól kezdve azonban a ménes közös lett, sőt a lovak legeltetése együtt történt az egyéb állatokkal. Az ide vonatkozó határozat 1793-ban kelt, de a gazdák körében nagy ellenállással találkozott, s ezért évek teltek el annak végrehajtásáig. Önálló ménese Debrecennek akkor még nem volt, holott a mezőnegyesi már 1785 óta több száz anyakancával, 194 ménnel fennállott. A zsibói ménes a XVIII. században országhíressé vált, s onnét Debrecen város is többször vásárolt.

286 Ohaton 1793 előtt a városnak szilajménese legelt, amely később együtt járt a gazdák lovaival és egyéb állataival. 1820-ban a szilaj ménesben 161 kanca, 39 herélt és 42 csődör volt. Az állományt a tanács változtatta, az öregeket árverésen értékesítette, viszont több helyről vásárolt tenyésztési célokra mindkét nemű lovat, például 1828. május 22-én a berekböszörményi Csáky-uradalomból egy „hágásra alkalmas csődört". 1828. október 15-én maga a főbíró javasolta egy helyi szemle után, hogy a csődörök részére külön legelőt és istállót kell biztosítani.

287 Véleményünk szerint hozzávetőleg ettől az időtől lehet a rendszeres, istállózott ohati ménes felállításáról beszélnünk, mert a korábbi időszakokban a ménes létéről a források említést tesznek ugyan, de a szervezett és mindenre kiterjedő gondozásról alig tudhattunk meg valamit. Egyébként a ménes felállítását a magyar kamara 1824. szeptember 16-án 26 649. számú rendeletével már javasolta Debrecennek. A tanács 1828. november 26-án elrendelte, hogy az állatfelügyelettel és a pusztai gazdálkodás irányításával megbízott Laky László szenátor a város „ohati pusztán lévő ménesbeli lovainak az őrzésére és a ménlovaknak télen által az ohati istállóban külön leendő tisztán tartására" embert fogadjon. Ez alkalommal a szenátor felfogadta csikós Tarján Istvánt, akinek kötelességévé tette „elegendő cselédet tartani a lovak mellett". Fizetése a természetbenieken kívül 130 vFt volt.

288 A magyar kamarának 1829. július 8-i érdeklődésére a ménest még a választott hites közönséggel szemben is fenntartandónak ítélte a tanács, miután „mint a lovak nemesítését előmozdító eszközt" tekintette, még akkor is, „ha mindjárt egyenes haszna nintsen abban".

289 A ménes állománya változott; 1831-ben 80-ból, 1839-ben 119-ből, 1844-ben 161 lóból állt. A zsibói ménesben 1843-ban összesen 190 ló volt.

290 A tanács ohati ménesének jó híre lett. Kassa 1834. június 4-én innét kért „négy egyforma színű és nagyságú, jóvérű és fiatal, . . . lehetőleg ki-