Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A földművelés

dánként 4 pozsonyi mérőt számítva, miközben 1 köböl mennyiségét 2 pozsonyi mérőben állapították meg. A Nagyerdő egy részének leégése után, 1836. október 8-án, elrendelték az újratelepítést azzal, hogy makk hiányában „nyár, kőrös (kőris) és akác, jövő májusban pedig szilfa maggal e fogyatkozáson segíteni" kell. Hasonló intézkedést írt elő a tanács a Nagyerdő telepítésével kapcsolatban 1842. március 21-én azzal, hogy „a mívelés végett felfogott tért mindjárt jövő tavasszal makkal bevetik és a tölgy csemetékre oly gondot fordítanak, hogy midőn a negyedik évben azokat ott hagyják, minden négyszögöl földön egy-egy tölgyfacsemete maradjon".

239 A város nyugati erdőségeiről is intézkedtek; például 1836. október 8-án a királyi bizottság rendelte el, hogy „az ohati erdőt, mely mintegy 50-60 holdnyi, igen kivágottnak lehet tekinteni", mert 1836 elején levágtak 70 öl fát; „a többi kevés fákból és sok tövisből álló részét legtanácsosabb lenne a fák levágása és a város részire leendő elhordása után a közel levő dorogmaiaknak kiirtás és szántás végett árverés útján kiadni", míg a megmaradó részt árokkal körülvenni, vágásokra osztani, majd „sűrű növésű tölgyes erdőt lehetne ott nevelni".

240 Sok gondot okozott az erdőpusztítókkal folytatott küzdelem, amelyről szinte évenként találhatók feljegyzések a tanácsi jegyzőkönyvekben és a büntetőperekben. 1826. március 4-én a tanács rosszallását fejezte ki, hogy „különösen a hóstáti lakosok talyigákkal s gyalog szánakkal kimenvén a nemes város közelebb lévő erdeire, onnan ... a nyersfa vágással pusztítják az erdőt". 1827. szeptember 8-án a tanács bejelentette az érmelléki járás szolgabírójának, hogy a halápi erdőben „a nagylétaiak fejszékkel és vasvillákkal felfegyverkezve" a kaszálóbirtokosokat megtámadják, a gyümölcsöt, főként a dinnyét elszállítják, az erdőt pusztítják. A székelyhídi uradalom úriszéke kártérítésre kötelezte a nagylétai jobbágyokat.

241 Az erdőpusztítás, az erőszakos eszközökkel végrehajtott falopások azonban tovább folytatódtak.

242 A törvénytelen falopások sokszor az erdőrészek irtásához vezettek, nemegyszer fegyveres összetűzést idéztek elő.

243 Az erdővédelem szándéka húzódott meg a körülárkolás javaslása mögött, mint ahogyan már említettük. 1829. április 13-án a tanács megtárgyalta a február 28-án küldött bizottság jelentését, s annak figyelembevételével elhatározta, hogy minden erdőt körül kell venni árokkal; az új soriakkal kell elvégeztetni a munkát; az árkolás idejére á csőszök puskát kapjanak, amit utána is megtarthatnak. Minden csősznek egy-egy ló tartására lesz joga. Állandó erdőkerülőket kell tartani, akik lóháton kötelesek naponként végigjárni az erdőket és az árokásás menetét.

244 Thamássy Sándor felső járási erdőbíró az erdőpusztítás megfékezésére egy másik megoldást javasolt 1834. július 19-én. Szerinte „a száma nélkül való szűkölködők, mesteremberek és szegények jutnak a fa nem szerezhetése által származni szokott legnagyobb szükségre". A visszaélések elkerülése végett meghatározott mennyiségben utalványok kiosztásával lehetne rajtuk könnyíteni, míg a jogcímet hetenként kétszer egy erre kirendelt bizottság állapítaná meg. Szerinte „ez által az erdő csak a valódi haszontalan száraz fáktól tisztítódna" és a falopások is csökkennének. A javaslattal a gazdasági gyűlés egyetértett, de az ügyben nem született tanácsi határozat.

245