Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A földművelés

is arra kényszerítette a tanácsot, hogy átszervezze az erdőfelügyeletet, amiről a királyi bizottság 1836. augusztus 3-án határozott azzal, hogy a Nagyerdőn, Gúton a Tűzőrhalom mellett és Halápon a csapszék közelében erdőkerülői („indagator") állást szervezzen, fölöttük az erdőmesterrel. Ezzel az intézkedéssel bizonyos határokon belül decentralizálta az erdőfelügyeletet, s intézkedését „törvényhatósági önállásának" jogaként fogta fel.

233 A magyar kamara azt szerette volna, ha az erdőkerülők kinevezésébe a királyi biztoson keresztül maga is beleszólhatott volna. Ebből a célból kívánt külön megbízatással az erdőgazdálkodás irányítására valakit kinevezni, 1838. augusztus 8-án Csanád vármegye főispánját, Kállay Istvánt. A szenátus ez ellen szeptember 7-én a helytartótanácsnál tiltakozást jelentett be „a bizodalmatlanság" miatt, bár hangsúlyozta, hogy a királyi biztos személye ellen semmiféle kifogás nem merülhet fel.

234 Kállay egyébként a királyi biztosi funkciót általánosságban is ellátta, ami ellen természetesen Debrecen sem tiltakozott. Debrecenben a fakitermelés minden évben üzemterv szerint, előre megállapított helyeken történt. Annak kevés nyoma található, hogy a város nagyobb mennyiségű fát a piacon értékesített volna, viszont kisebb mennyiségben megrendelésre egyedi fakivágásokat is engedélyezett. A lakosság szükségletét mind tüzelővel, mind ács- és épületfával kielégítette. Ha különleges fajtájú fára volt szüksége, hidakhoz, utakhoz, épületekhez stb., azokat Debrecen is egy-egy idegen erdőségből vásárolta meg. A fakitermelés szabályozása első ízben 1771-ben történt, amikor a város erdőit „50 vágásokra" osztották fel, megállapítva „minden házzal bíró polgár" failletményét. Ezt a vágási felosztást 1798-ban megváltoztatták és minden évben minden erdőre önálló üzemtervet készítettek. A monostori erdő első vágatási üzemterve - eltérően a többitől — 1761. évre vonatkozik. Az üzemterv általában három évre szabta meg a fakitermelést. A vágatási idő alatt egy-egy szakaszra 654 h, 1384 négyszögöl esett.

235 A vágatás tervszerűségének biztosítására a királyi biztosok maguk is többször tettek intézkedést. 1825. december 12-én a biztos felhívta a tanács figyelmét, hogy „tsupán csak azt a szakaszt vágassa, amely az által küldött mappába van felvéve". A vágatás után pedig tervszerűen „az idén szedett makkból 50", majd tavasszal újabb 50 köböl „vetődjön".

236 A szabályos vágatást és ültetést a magyar kamara is ellenőriztette, a tényállásról pedig jelentést kívánt.

237 A faültetéssel a tanács vállalkozó személyeket bízott meg, akiknek tevékenységét ellenőriztette. 1847. október 25-én a néptribun jelentése alapján több személyt felelősségre vontak, akik „a Nagyerdő hátulján tölgyfacsemeték nevelése fejében földet kaptak", de fákat nem neveltek. A tanács kötelezte őket, hogy a jövőben négyszögölenként tavasszal egy-egy csemetét ültessenek" büntetés terhe mellett.

238 Az ültetések időpontja változatos volt. A paci és banki erdők fáinak egy részét 1836. október 14-én közel 40 évesnek tartották, amelyeknek a vastagsága megfelelő. A Nagycserén a kivágott fák helyére ültetett csemeték szép fejlődéséről írtak 1836. október 14-én. A fák életkora az ültetés idejének megállapítására támpontot nyújt. 1829. június 24-én a 11 debreceni erdőségben a fákat 10-120 éveseknek minősítették, főként a Nagyerdőn és Nagycserén. Az 1836. szeptember 23-i jelentés szerint összesen 691 munkanap alatt az erdőmester 115,5 köböl makkot vettetett el „kapa után", hol-