Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A földművelés

Debrecenben a földművelés technikája alacsony fokú volt. Általában a hagyományos gazdálkodás módszere érvényesült, függetlenül attól, hogy a gazdálkodás közösségi vagy tanyabirtokokon folyt. A határhasználatnak általában két típusa volt érvényben: két- vagy háromfordulós ugarnyomásos, avagy az ún. alföldi tanyás szabadgazdálkodás. Ez a két típus az Alföld egészét jellemezte.

175 Még Balásházi, a kiváló elméleti szakember sem folytatott racionális földművelést; szomszédai, a tanyabirtokos debreceni cívisek pedig a ház utáni földeken még szinte szabad rablógazdálkodást űztek: ötévi vetésforgót alkalmaztak s abban a tengerit az őszi, azt pedig két éven át a tavaszi gabona követte, hogy a tengeri előtt újból az őszi váltsa fel; ezután pihentették a földet, de nem vagy alig trágyázták. Ez a váltógazdálkodás lényegében a pihentetéssel együtt hét évig tartott. Balásházi szerint „szabad földmívelés" érvényesül ott, ahol nincs mechanikusan alkalmazott váltás, hanem a gazda „belátásához képest alkalmazza veteményeit". Ezt az ösztönös gazdálkodást folytatta maga is.

176 Az egykorúak közül sokan felismerték a debreceni földművelési módszerek tarthatatlanságát. A Társalkodó 1837-ben keserűen állapította meg, hogy a földművelést „még most is azon módon gyakorolják, mikép azt atyjuk s nagyatyjuktól látták s eltanulták".

177 Ennek a maradiságnak elhárítására kívánt Debrecen területén akkor mintagazdaságnak minősített üzemegységet szervezni a megalakulását előkészítő helyi „Gazdasági Egyesület". A szenátus egy bizottságot küldött ki a mintagazdaság ügyében, amely javasolta, hogy a város az Országos Gazdasági Egylet mintájára járuljon hozzá egy helyi fiók létrehozásához. A bizottság jelentését a tanácsülés 1842. június 10-én tárgyalta az alábbi javaslat alapján: „Debrecenben, hol minden ember, kevés kivétellel, gazdálkodik, s mégis a gazdasági ismeretek nincsenek azon íokon, melyen az újabb időben kifejlett gazdálkodási tapasztalatokhoz mérve lenniök kellene", mindenképpen indokolt egy gazdasági egyesület megszervezése. Ennek feladata volna „egy mustra gazdálkodás felállítása ... a termelés és tenyésztés érdekében". Az intézmény létrehozása „nem a közigazgatás, hanem egyes vállalkozók feladata", míg a közigazgatás „egy öszve állított társaság számára" nyújt segítséget. A fenti célt a helyi Casinó Egylet tűzte ki, 200-300 hold földet és hozzá való legelőt kérve, méltányos bérért az Epreskert, Boldogfalva és a Tégláskert között fekvő „Tilalmas" területén. A javaslattevők között a város vezetőségéből is többen megtalálhatók, közöttük Miklóssy Ferenc helyettes polgármester, Poroszlay, Nánássy szenátorok, Vámossy Károly főjegyző és mások.

178 Ennek ellenére sem valósult meg a javaslat, mert a tanácsi testület többsége komolyabban nem foglalkozott vele. Az ugarlegelőhöz való ragaszkodás - úgy látszik - Debrecenben is egyik legfőbb akadálya volt az ésszerű új gazdasági módszerek bevezetésének, mint például Somogy vármegyében. Mint ahogyan a Hetilap 1845-ben megírta: „Ha valaki akadt úr (ti. betelepedett személy, K. Gy.) váltógazdaságról beszél, vagy azt előtte űzi is, még kicsúfolja" őt a debreceni polgár.

179 Valóban igaznak bizonyult debreceni vonatkozásban is az, amit Lenin megfogalmazott azzal, hogy „ . . . a földművelési technika megváltoztatása elválaszthatatlan kapcsolatban áll a ledolgozási rendszernek a kapitalizmus által történő kiszorításával,"

180 ezen a vidéken pedig - főként a városi bérleteken - a ledolgozási robotrendszer általánosan érvényesült. Debrecen még messze állt attól, hogy a kapásnövények, a munkaigényes növényfélék elterjedjenek, mert első-