Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A földművelés

sorban a hagyományos növények termesztése folyt, s az is hagyományos módszerekkel, holott a kapásnövények rendszeres termelése hozzájárult volna a nyomásos gazdálkodás régi rendszerének megbontásához, mint ahogyan ez a tatai uradalomban történt.

181 Az ésszerűbb földművelésre irányuló új törekvések, elméleti magyarázatok idegenek maradtak Debrecenben. Nem foglalkoztak azokkal a kísérletezésekkel sem, amelyek a közel fekvő zsibói uradalomban már eredményeseknek mutatkoztak, holott Wesselényi Miklóssal piaci kapcsolatban álltak. Dercsényi Pál 1828. június 2-án a pesti kaszinóban előadást tartott „Tanácslatok a magyarországi mezei gazdák számára" címen, annak szövegét kinyomatta; a szenátus szeptember 27-én sem azzal, sem a meghirdetett pályázattal nem foglalkozott: számára az egész probléma idegen maradt. Nem vették figyelembe a Magyar Gazda cikkeit, amely 1840 óta gazdasági tanácsokat közölt, sőt az 1845. évfolyam egyik számában „újévi üdvözletet" küldött a „Hortobágy vidékéről". Balásházi sem tudta érvényesíteni kitűnő elméleti tájékozottságát. Debrecenben legföljebb a juhtenyésztésről szóló írásaira figyeltek fel, holott a vetésforgó, a talaj-előkészítés kérdésében is jó tanácsokat adott. Thaer felfogása a mezőgazdasági üzemek leglényegesebb vonásairól ismeretlenek maradtak, pedig mindezek gyakorlati tanácsokkal szolgáltak az ésszerű mezőgazdasági munkálatokhoz.

182 A debreceni szenátus nem tudott kitörni a gyakorlat hagyományos kötöttségeiből, s erre legjobban Laky László és Kenessey Mihály szenátoroknak jelentése világított rá 1830. április 17-én; a nyilasföldek hasznosításával összefüggésben véleményt nyilvánítottak a vetésforgóval kapcsolatban. Szerintük „azon calcaturának mintegy 2/3 része, mely a most elhagyott felsőjárási tengeri föld mellett esik, csupán öt esztendős parlag, azelőtt pedig kilenc esztendeig - nevezetesen mint tengeri föld hétig, mint csutkaföld pedig kettőig használtatván, még tökéletesen magát ki sem pihenhette és a termésre újra alkalmatos állapotra még el sem juthatott"; a dűlő 1/3 része „21 egész esztendős gyep és a felszántásra minden részben alkalmatos", ezért a hagyományos művelési mód fenntartása kívánatos.

183 Hasonló véleményt nyilvánítottak akkor, amikor 1843. március 6-án a székigyakori föld bérletéről Budaházy Imre táblabíró jayára döntöttek, aki 3 helyett 6 évi bérletre tartott igényt. A kérvényező előadta, hogy „3 évre nem érdemes a bérlőnek. . . aklot építeni a marháknak és juhoknak", emiatt az állatokat „másutt teleltetvén, a föld a javítástól elesik". Ezeken kívül a föld egy része homok „és már 9 évek ólta szántódván, két évig hevertetni kell". Ebben az esetben legalább 4 éves időszakra volna szükség s hogy haszonnal dolgozhassanak, hat évre van szükség. A tanács ennek megfelelően döntött azzal az előírással, hogy „a kötetlenebb homokos részek soha egy végtében két évnél tovább ne szántassanak, azután kettőig ismét parlagon hagyassanak, hogy a gyepesedés és taposás által erősebb öszveállást nyerjenek".

184 Sokáig támadták Debrecenben és másutt Balásházit „A háztartás és mezei gazdaság tudománya" című munkájáért, aki éppen Debrecenről és a hajdúvárosokról írta, hogy olyan földek találhatók, melyeken „századok óta folyvást kalászos növény termesztetik s többnyire tavaszi, őszit rendszerint csak tengeri földbe vetnek". A trágyázásra nincs lehetőség a nagy határ miatt, és „midőn egészen ellankad a föld termő ereje, az ekétől mentté tétetik s több évekig kaszálónak használtatván s a gyökerek, avar által megkövéredvén,