Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)
II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A földművelés
lasztva. A továbbiakban rögzíti, hogy „az ugarolás csak a közelebbi években és csak némely iparosgazdászatot kedvelők által vétetett gyakorlatba . . .", ez is csak nemrég; „a tengerinek nagybani termesztése által forgattatik a föld. A terméseredmény átlag az elvetett mag ötszöröse; a dohánytermesztés csökkent, ipari növények közül ismert a repce, len, kender, lóhere, bükköny". A gyári termelésből csak a cserép- és téglagyártásról tett a város említést. 169 Kétségtelen, hogy a birtokok jövedelmezősége alacsony színvonalon állt, s mivel a földbirtokoknak a korszerű belterjes gazdálkodáshoz nem volt lehetőségük, inkább a földet igyekeztek a lehetőséghez mérten - akár zálog, hitel, kölcsön útján - gyarapítani, mint a beruházásokat fejleszteni. Erre az egykorú Hetényi már 1845-ben rámutatott. 170 A földterületek hasznosítását Debrecen megpróbálta előmozdítani, de ez nem mindenkor sikerült. Különböző mederrendezésekkel, mint a Kösély, Kadarcs, Hortobágy medreinek tisztításával és összekötő csatornák létesítésével arra törekedett, hogy a birtokos gazdák kedvezőbb öntözési feltételekhez jussanak, de sajnos, a vizek hasznosításához is kevés tőke állt rendelkezésre. A tőke a polgári forradalom előtt a mezőgazdaságba alig hatolt be, legföljebb a birtokvásárlásokat segítette elő. 171 A város agrárjellegű átszerveződésének folyamatában nagy szerepet kell tulajdonítanunk a városi vezető rétegnek, amelynek minden tagja egyben földbirtokos, legtöbbje egyúttal állattenyésztő és állatkereskedő volt. Azonban ezek az akkor már Európában ismert új agro- és zootechnikai módszereket nem valósították meg, holott a tudomány eredményeit a mezőgazdaságban minden fejlettebb ország alkalmazta. 172 A vezetők még helyi mezőgazdasági szakírójukra, Balásházira is alig hallgattak, legföljebb akkor, ha bizottsági tagként valamelyik tanácsnokkal együttesen nyilvánított véleményt. Igaz, hogy maga Balásházi sem élt a kor adta lehetőségekkel. Mindezek után felvetődik az a kérdés, hogy a magánkézen levő birtokok esetében milyen területeket és földművelési ágazatokat hasznosítottak, hogyan művelték a földet, milyen eszközöket használtak és milyen eredményt érhettek el. A termelés gazdaságosságát erősen fékezte az a körülmény, hogy hozzávetőleg 1820 óta a mezőgazdaságban termelési válság uralkodott. Debrecenben a jobbágyokat a városi birtokokon a robotkötelezett külsősori taxások munkájával helyettesítették. Többször felmerült a versenyképesség kérdése, miután a piac csak a minőségileg jobb és olcsóbb termékeket vette fel. Debrecent ebből a szempontból nem annyira a gabona eladásának nehézségei fenyegették, mint inkább az okozott gondot, hogy a mezőgazdasági termékek legnagyobb részéből alig tudott piacra termelni. Különösen szűkös esztendőkben - mint 1844-1846 között - került a város súlyos helyzetbe, mert a nincstelenek tömegét és a felvidéki vármegyékből munkát kereső szlovák nemzetiségű lakosokat kellett ellátnia. Fényes Elek keserűen állapította meg, hogy „Bihar vármegyét a természet mindennel megáldotta, érette mindent tett, hanem az emberek keveset tesznek és tettek". 173 Földrajzilag ide számította Debrecent is. Ez a megfigyelés vezet át a földművelés technikai módszereinek, elmaradott állapota tényeinek felismeréséhez. A mezőgazdasági tudomány a reformkorban viszonylag már magas színvonalat ért el; ezt a szakirodalom tisztázta, 174
