Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A földművelés

gazdaságok után, amelyeket pedig az utcák lakói nagyrészt maguk műveltek meg, 3890 vFt volt a bevétel, míg 7240 vFt a kiadás.

164 Ha a vezetőség reálisan gondolkodott, egyetlen olyan területet sem talált, amely indokolta volna a földművelésnek házi kezelését. * * * Vajon milyen volt a földművelés technikája, a talajjavítás, a munkaeszközök megoszlása? A földművelésnek ugyanis ezek a döntő ismérvei és fejlesztésének feltételei. A feudális korban a rendi társadalomnak földbirtokra támaszkodó politikája a vagyonbiztonság és társadalmi tekintély alapját a birtokban látta. Ezt a szemléletet Debrecen vezetői is magukénak vallották, ezért egyéb mellett a bérelt földbirtok kiterjedt voltában kerestek biztonságot. Hasonló nézetet vallottak a kiemelkedő elméleti szakemberek is, mint Skerlecz Miklós, Berzeviczy Gergely, Balásházi János.

165 Debrecen mezőgazdasági termelése a város birtokpolitikájával, a bérleti gazdálkodással éppen úgy összefüggött, mint a földterületek házi, közösségi kezelésével. A bérleti gazdálkodásnál súlyos és nyomasztó bizalmatlanság érvényesült, amikor a földet hosszabb időre nem akarták kiadni, hanem azt 3-6, esetleg 7 évre maximálták. A város határában fekvő földek, legelők és szántók egészen a XVIII. század közepéig közösek voltak. Magántulajdont csak a belső házhelyek, a kiosztásra került szőlőskertek alkottak; a ház utáni földek tulajdonjoga a várost illette, csak a birtoklás kötődött a háztulajdonosokhoz. A zálogos földek tulajdonjogi átadásával addig vártak, amíg a polgári forradalom utáni helyzet mindent megváltoztatott; addig csak bérletként vagy közös kezelésben hasznosították.

166 Erre a magatartásra és a lakosságnak, de magának a városvezetésnek agrárpolitikájára, a földművelés túlsúlyára még ideológiai megokolást is kerestek. 1829. december 5-én a tanácsülésen rögzítették azt az elméletinek is tekinthető állásfoglalást, hogy „ennek a városnak nem lévén adatva a természettől az a helyheztetés, hogy annak a kereskedés, az élet nemének ezen könnyebb, emellett a gazdagodást sebesebben eszközlő módjából lehessen magát feltartani, csak ama nehezebb és a gazdagodást csendesebben eszközlő életmód: a szántás-vetés, baromtartás mellett kellett nékie eleitől fogva maradni . . ,"

167 Sápy Sámuel országgyűlési követ és szenátor hasonló álláspontot foglalt el 1846-ban, arról szólva, hogy Debrecen „a fényűző közönséget még eddig nélkülözte, jóllehet még most, jelenleg sem gyáraiból, sem a mesterségből, sem a kereskedésből nem, de egyedül a gazdálkodásból merítheti és 50 000-re felmenő lakosainak csak egy részét foglalatoskodtathatja. . . kézművek készítésével". A lakosság nagy része földművelésből él az állattenyésztés mellett. „Ez volt az a kútfő, melyből mind régebben azon lehetetlen áldozatokat, mind közelebb több ízbeni pusztulásainak helyre pótolását teljesíthette, s melyből jelenleg fejlődő jóllétét eszközölheti..."

168 Ez a felfogás a múlt megítélése tekintetében egészen téves, legföljebb a XIX. századra vonatkozik. Hasonlóan jellemezte a várost 1853. február 26-án a Kereskedelmi és Iparkamarához intézett tájékoztató, amely arról írt, hogy Debrecen határa még nincs tagosítva, csak a polgárok tanyaföldjei vannak egymástól elvá-