Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A földművelés

kért az abba vetett mag minősége szerint fizessék tartozásaikat". A csegeiek eljárása precedensül szolgált Tiszafüred számára is, amely 1847-ben vívta ki azt a jogot, hogy a tényleges termésből fizesse a bérdíjat.

147 Az ohati számtartó az 1840-es évek végén már határozottan nehézkesnek ítélte a bérleti díj egy részének robot formájában történő teljesítését és 1845. december 27-én ennek megfelelően javasolta Kovács István a „magbér" bevezetését, egyidejűleg pedig a robot megváltását. E kérdéssel a tanács lényegében csak közvetlenül a polgári forradalom előtt, 1848. január 27-én foglalkozott, amikor arról döntött, hogy a jövőben „minden köblös földhöz kötött 1 napi szolgálat 20 ezüst krajcárral váltassék meg".

148 A tanácsot a kényszerítő körülmények vezették akkor, amikor az ohati földnek a várostól távol fekvő területeit kishaszonbérbe adta ki jobbágyközségeknek. Ezeket a földeket a debreceni polgárok csak nagyon ritka esetben és akkor is inkább legeltetésre vették igénybe. Viszont voltak a tanácsnak olyan földbirtokai a kincstártól zálogba vett területeken, amelyekre a szomszédos községek jobbágysága kevésbé tartott igényt, akár minőségük, akár megközelíthetetlenségük miatt. 1826. április 6-án a néptribun jelentése alapján a tanács „a Vajdalaposa mellett levő nyilasföldekből" a töviskés részt 3 évre szántás alá adta ki aZzal, hogy az első évben a föld megtisztítandó, a 2. és 3. évben 1300 négyszögöles köblönként 2 vFt-ot fizet a bérlő. Hasonlóan járt el más területekkel is, mint Nagy- és Kisálomzug, Malomzug, Veker, Szikigyakor.

149 Az Álomzug, Vajdalaposa és Fertő nevű területek együttesen 1829-ben 1658 köböl nagyságúak voltak, tehát elég nagy terjedelműek.

150 A város nemcsak a nyugati, hanem a keletre fekvő területekből is adott ki bérletet különféle jobbágy községeknek. 1834. április 7-én arról határozott, hogy „a két Guth között lévő apróbb térségek a fennálló szokás és bérfizetés mellett osztódjanak ki a helybeli lakosok között; egyéb iránt azon, mintegy 100 köblösnyi kiterjedésű föld, mely a nyíradonyi határban fekszik, 2 évre az adcnyi közönségnek" adassék bérbe egy-egy köböl rozs fejében 1600 négyszögöles köblös után. Ugyanígy vették bérbe a földet a vámospércsiek is. A pallagpusztai terület 1/3 részének, tehát 1465 holdnak - 1200 négyszögölével számítva - a bérbeadását 1836. január 27-én határozták el, évi 200 holdat szántás céljaira tartva fenn, 3 évre. A 3 év eltelte után a földet másként kell hasznosítani. A bérlő gazdasági felszerelést építhet, amely a bérlet megszűnte után a tanácsé marad, de joga van a bérlőnek az utód részére átadni azt. Pallagon 5 szarvasmarhának és 25 db juhnak a legeltetését is engedélyezték.

151 Külön foglalkozott a tanács az ún. kisnyilasnak nevezett földekkel, amelyeket különböző területeken osztottak ki, a háztulajdon alapján.

152 1841. november 3-án a tanácsülés felkérte a választott hites közönséget annak a kinyilatkoztatására, hogy a kisnyilasok hasznosítása körül milyen eljárás volna a leghelyesebb. Felvetődött, hogy „a kisnyilasbeli 7 évekre kiosztott földeket nem lenne-e célszerűbb a jövő évre nyomásnak hagyni és a régebben elhagyott nyilasokból új osztást tenni, hogy így kevesebb évekig szántódván, hamarabb válnának jó legelővé". A nagytanács november 24-én tárgyalt e kérdésről és az volt a véleménye, hogy a szenátus állásfoglalásának elfogadása esetén „a szepesi kaszálót kellene ugyanazon célra kiosztani", amely jelenleg vásári legelő, ez pedig nem volna célszerű, mint ahogyan nem lehet a „folyóbeli kaszálót" sem kisnyilasokként felhasználni.

153 Érdekes, hogy a tanács az állattartás kedvéért - éppen a marhatartó szenátorok