Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A földművelés

előleges költségeket, másrészről pedig nem biztosan számítható, hanem csak termékekből reménylhető jövedelmet feltételez". A tanácsülésen szükségesnek tartották a ménes további fenntartását, a legelő bővítését a Dunahalomnál fekvő 165 köblös földdel; a többi szántóföldnek a polgárok részére történő kiadásával egyetértettek azzal, hogy 16 nyilasnál nagyobb területet senki se kaphasson, kivéve, ha a bérletre nincs más jelentkező. A választott hites közönség 1845. december 27-én fenntartotta korábbi véleményét.

136 A tényleges helyzet továbbra is a „házi kezelést" bizonyítja. Balásházi János esküdt azonban még 1848-ban is szemben állt a szenátus véleményével s újabb tervet dolgozott ki mindkét testület megbízatása alapján. Vele együtt Kovács István esküdt terve is bemutatásra került. Balásházi „egy újabb gazdálkodási rendszernek czélszerűségét" hirdette azzal, hogy az ohati majorhoz tartozó szántóföldeket, kaszálókat és legelőket pontosan felmérte, feltárta az ohati gazdálkodás korábbi hiányosságait, s a megváltoztatandó módszer szükségességét részletesen ismertette. Javasolta az Ohaton kialakítandó major további fejlesztését abban az esetben, ha a tanács a város közvetlen irányítása alatt hasznosítaná a földet. A jelentés egészében átfogta a gazdálkodás minden irányú rendjét és valóban nagyvonalú tervet dolgozott ki arra az esetre, ha városi kezelésben maradna a major, de arra a lehetőségre is, hogy bérleti úton kerüljön a föld hasznosításra. A tanács ugyanakkor Frank Antallal felmérette a hortobágyi vendégfogadó állapotát, a 7 helyiségből álló vendégszobákat, a szekérállást, a végrehajtandó javítások költségeit, s mindezek után 1848. április 17-én a már ismertetett javaslatokat egyszerűen „irattárba tétette". Balásházi elgondolásai nem valósultak meg, a feudális rendszer világában a továbbiak során azokkal már senki sem foglalkozott; a gyümölcsözőbb gazdálkodás követelményei csak kívánságok maradtak, de megvalósításukat háttérbe szorította a maradiság. Az ohati birtok továbbra is extenzív művelés alatt állt, a háromnyomásos gazdálkodás elveinek érvényesítésével, mint ahogyan sok elmaradt uradalomban az akkori Magyarország területén.

137 A város ohati központjának irányítása alatt álló földeken különféle növények termelésével foglalkoztak. A reformkor folyamán a nádkitermelésnek még mindig nagy jelentősége volt, amelyből többek között 1844. június 10-én 15 000 kéve állt rendelkezésre. 1847. december 23-án 9000 véka csöves tengeriről számolt be Bayler István szenátor a tanács előtt; Mátán ipari termelés is folyt, mert önálló cserép- és téglagyárat tartottak fenn, amelyet még 1853-ban is üzemeltettek. De a szántóföldeken búzát, rozsot, kölest, zabot termeltek a legnagyobb mennyiségben.

138 Az ohati központon kívül fekvő területek legnagyobb részét a város bérlet útján hasznosította. Viszont a bérleti idő nem alkalmazkodott a bérbevevők általános kívánságaihoz, emiatt Debrecenben e téren is az országos helyzettől eltérő lemaradás ismerhető fel. Az egykorú mezőgazdasági szakirodalom a bérletek időtartamát legalább 20, de legföljebb 50 évben tartotta indokoltnak azzal a megokolással, hogy a talaj javítási, a tőke- és munkabér-befektetési összegek kevesebb idő alatt alig térülnek meg. Viszont Debrecenben nem ez volt a gyakorlat, hanem legföljebb a hétéves időszak vált általánossá, de az is inkább csak a XIX. század második negyedétől. Egy 1832-ben készített kimutatás szerint a város tulajdonában 1308 és V2 nyilas nagyságú megváltatlan föld volt, ami arra mutat, hogy a polgárság egy része nem érezte kifizetődőnek a rövid bérleti