Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A földművelés

leendő hasznosításának igényét, bár egységes álláspontra a városi vezetés a reformkorban nem jutott. Az ügyben kiküldött bizottság 1837 szeptemberében átmenetileg azt ja-' vasolta, hogy megfelelő feltételekkel a terület bérbe adható volna. A bizottság javaslatával, valamint a királyi biztos kezdeményezésével az ohati puszta bérbeadására vonatkozólag a magyar kamara is egyetértett, viszont a szenátusnak még a bizottság által javasolt feltételek mellett is aggá­lyai merültek föl. 1837. október 11-én a magyar kamarához előterjesztett je­lentésében kifejezésre juttatta, hogy a bérlet nem eredményezne nagyobb hasznot a város számára, mint a saját kezelésben tartott gazdálkodás. Ezt a véleményét azzal okolta meg, hogy az utolsó három év folyamán 10 328 köböl és % véka termést nyert, melynek együttesen 17 323 vFt volt az értéke, a 2186 vFt összegű szénán kívül. Egy év átlagos jövedelme tehát 6503 vFt-ra rúgott a felhasznált szénán kívül; ezzel szemben a bérleti összeg holdankint legföljebb l-l köböl szemes termény lehetne. Ugyanakkor hozzátette, hogy a bérlők a kaszálót l-l napszám fejében a maguk hasznára vágnák le. De mindezeken túl a ménes elvesztené a legelőterületet, a gulyalegelő pedig Ohaton van s az a polgárok részére van kiadva. A katonaság számára éven­ként 75 000 takarmányadagot kell biztosítani, ennek legnagyobb része Oha­ton terem. 132 Mindezek miatt a bérlet a tanács szerint nem volna gazda­ságos. A tanács megokolásában az az érthetetlen, hogy csupán a bevételeket számította ki, de áz ohati majorság fenntartásával kapcsolatban felmerült adminisztratív és munkaerő-kihatásokról egyáltalán nem tett említést. Vég­eredményben tehát nem készítette el magának a gazdálkodásnak a mérlegét, a jövedelmezőségét s ezért nem is tudta áttekinteni az ohati major hasznát. A kiadások más rovatokon szerepeltek - alkalmazottak bére, taxások, nap­számosok stb. - s emiatt azoknak elszámolása összvárosi vonatkozásban a hasonló természetű egyéb kiadásokkal együttesen került a zárszámadásba, nem elemezték a gazdálkodó egységekre költött ráfordításokat. Az ügyben folytatott további tárgyalások sem vezettek eredményre, vég­leges megoldás a következő években sem született. 1844. május 13-án a ki­rályi bizottság ülésén a tanács képviselői elismerték, hogy hiányosságok merültek fel, de ezeket azzal okolták meg, hogy „az ohati pusztának eddigi kezelésébe s afeletti számadásokba tényező híján onnét van, mert eddig az illető számtartónak általános és sinormértékül szolgálható utasítása nem lé­tezett". Ezért kell részletesen kidolgozni az ohati számtartó instrukcióját. 133 Az utasítást kidolgozták, majd 1845. március 31-én a számtartó már an­nak alapján nyújtotta be a tanácshoz jelentését. 134 A terület hasznosításának módján azonban továbbra is tépelődtek; 1845. szeptember 3-án a nagyta­nácsi ülésen Balásházi Jánost is delegálták abba a bizottságba, amely „az ohati czélszerűbb gazdálkodás Kováts István által beadott terv-vélemény" felülvizsgálatával foglalkozott. A bizottság „a házi gazdálkodás" fenntar­tását indokoltnak tartotta, a majorban szükségesnek ítélte „bizonyos befek­tetések" kockázatát azzal, hogy a ménes továbbra is a város kaszálóján le­géljen, a szántóföldek viszont osztassanak ki a polgárok között. 135 Nem sokkal ez után, 1845. december 10-én/bírálta felül a szenátus a választott hites közönség szeptember 3-án szervezett bizottságának véleményét. Ez al­kalommal a szenátus elismerte a Kovács István és Balásházi János által ki­dolgozott terv helyességét, mégsem fogadta el, mert „egyrészről bizonyos

Next

/
Thumbnails
Contents