Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

Bevezető

ságát Komlóssy Dániel követ képviselte; a tervezet kidolgozása során radikális reformokra, a feudalizmus nagy ellentmondásainak felszámolására egyáltalán nem gondoltak.

27 Jól érzékeltette ezt Ráby Mátyás korábban, 1797-ben tett megállapítása: a követek „városi tanácstagok, akik általában a polgárság érdekeivel nagyon keveset, a közjóval még kevesebbet törődnek . . . s így az országgyűlésen csak azért jelennek meg, hogy napidíjaikat felvegyék".

28 De ha még minden erejükkel harcoltak volna is azért, hogy a megváltoztatandó városi szervezetben az egész városi lakosság érdekképviselethez jusson, az országgyűlésen akkor sem érhettek volna el nagyobb eredményt a szembenálló nemességgel, arisztokráciával ellentétben.

29 A városi reform nem valósulhatott meg a jobbágyrendszer miatt; Berzeviczy Gergely hiába hirdette, hogy a haladás a jobbágyság felszabadítása nélkül nem képzelhető el,

30 maga is kitartott a Habsburg-birodalom mellett. A magyar rendiség teljes felszámolását egyöntetűen a polgárság sem kívánta. Ennek a visszahúzó tartózkodásnak egyik oka az volt, hogy a városokban, különösen az Alföldön az agrárnépesség volt túlsúlyban. Bénítólag hatottak a termelés és értékesítés nehézségei, a munkaerőhiány vagy másutt a robotkényszeren alapuló munka alacsony színvonala. A napóleoni háborúk idején bekövetkezett nagy gazdasági konjunktúra elsősorban a nagybirtokosok számára jelentett előnyt, de a háború befejezése után azok sem tudták termékeiket megfelelően értékesíteni.

31 A nagyobb, elsősorban szabad királyi városok életének gazdasági alapját egyrészt a mezőgazdasági, másrészt az ipari, valamint a kereskedelmi forgalomból eredő jövedelmek határozták meg. A nagyobb és gazdagabb városok éppen az ipari termelésből és a kereskedelmi haszonból származó jövedelemre támaszkodva emelkedtek ki és ezzel szereztek maguknak tekintélyt mind a királyi udvar, mind a földbirtokosok előtt. A meggazdagodásnak ez a folyamata hozzávetőleg a XVI. század első felében érte el csúcspontját, de attól kezdve egyes helyeken, főként a nyugatmagyarországi városokban visszaesés következett be. Amikor a török háborúk idején és után a nemzetközi kapcsolatok köre szűkült, szétszakadtak a kereskedelmi hálózat korábbi szálai, a városok is egyre erőteljesebben kezdtek foglalkozni a birtokszerzéssel, az ingatlanvagyon gyarapításával.

32 Ez a folyamat hozzávetőleg a XVIII-XIX. század fordulójáig tartott, amikor az Európa-szerte ismét kibontakozó nemzetközi kereskedelemből való részesedés fellendülőben volt. Bár a magyar városok az osztrák vámpolitika elvei és gyakorlata folytán kedvezőtlen helyzetbe kerültek az ausztriai és csehországi városokkal szemben, bizonyos fokú kibontakozás lehetősége mégis megvolt. A XIX. század első negyedében „úgyszólván minden iparágban egy-két valóban gyárinak minősíthető hazai üzemet találhatunk".

33 Továbbmenően „rengeteg nehézség, akadály ellenére is . . . megindult az ipari tőke fejlődése. Bár ezek a nehézségek az áruforgalom és termelés kibontakozását messzemenően hátráltatták, egészében nem tudták elfojtani. Megteremtődött a tőkés iparba való befektetés egyik feltétele, erősödött a kereskedelmi tőke, növekedett a belső vásárlóerő.

34 Az 1806. évi kontinentális zárlat után Magyarországon is kezdett kifejlődni valamilyen nagykereskedői réteg, amely nagyobb pénzösszeget tartott kézben s ezt az ipar fejlesztésébe fektethette volna.

35 A nagybirtok tőkeereje viszont nem olyan mértékben fejlődött, mint ahogyan azt a mezőgazdasági termelés színvonala lehetővé tette volna, mert a