Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

Bevezető

vámpolitika miatt a magyar mezőgazdasági termékek értékesítése korlátozott volt.

30 A „pallérozott" mezőgazdaság sem tartott lépést a haladó követelményekkel. Az 1820-as években fellendült gyapjúkonjunktúra új lehetőséget nyitott a mezőgazdaság számára, de annak teljes kihasználása ugyancsak elmaradt. Sok helyen majorokat építettek, de a megnövekedett birtokkal nem állt arányban sem a felhasználható munkaerő, sem a megfelelő munkaeszköz.

37 Mindezek folytán az árutermelő nemesség vált a polgári átalakulás sürgetőjévé, míg a patrícius polgárok inkább saját anyagi vagy társadalmi érdekük határain belül tették magukévá a polgári követelményeket.

38 A gazdasági helyzet talaján alakult ki az ideológiai eszmekör, mely kétségtelenül megelőzte és előkészítette a politikai cselekvést. A gondolkodó és „kiművelt emberfők" felismerték a gazdasági, társadalmi ellentmondásokat és véleményüknek hangot adtak az adott fórumokon. Az eszmék terjedése egyre nagyobb tömegeket serkentett cselekvésre, mert azok az elnyomottak kívánságait fejezték ki. A nyugati országokban virágzó merkantilista és fiziokrata gazdaságpolitika egymástól messzemenően elvált, Magyarországon mégis többször találkozunk a két szemlélet összefonódásának jeleivel. Voltak, akik fenn akarták tartani a nagybirtokos társadalmi rendet s közöttük a városok képviselői is helyet találtak. Ugyanakkor a birtokosok egy másik részét, az árutermelés középszintű képviselőit a terményértékesítés gondjai gyötörték. A szabaddá válásra törekvő ipari tőkéseket a céhrendszer felszámolásának tárgya állította azonos oldalra. Ezek tehát a szabad kereskedelem elvét vallották. Az értelmiség a korlátlan, tehetség szerinti érvényesülésért, a polgári jogok kivívásáért küzdött. A városokban viszont feltűnő az, hogy a vagyonos polgárok, az ingatlantulajdonosok, a céhszervezetek gazdagabb tagjai a feudalizmus védelmére keltek. Ugyanakkor a városi polgárjoggal nem rendelkező széles tömegek, a plebejus elemek, tiltakoztak a feudális kötöttségek ellen, amelyek semmi jogot, de annál több kötelezettséget jelentettek számukra. Voltak olyanok is, akik főként a terményforgalomból és nem az iparcikkek értékesítéséből szerezték vagyonukat. Ezek az osztrák kereskedőkkel kívántak együttműködni, tehát a független magyar államiság kivívása nem tartozott érdekeik közé. A városi vezető állásokat betöltő nemesség - árutermelő birtokára támaszkodva - a szabad kereskedelem megteremtését tartotta szeme előtt; ugyanakkor a nemesi joggal rendelkező, de elsősorban városi ingatlan révén meggazdagodott, vagy céhipari keretek között dolgozó polgári réteg a feudalizmus és főként a Habsburguralom fenntartása mellett állt ki.

40 íme: mennyire eltérő érdekek álltak szemben egymással és mélyítették el a társadalom ellentmondásait! A reformkorban - korábban éppenúgy, mint később - a politikusok mindnyájan szerették saját felfogásukat össznépi, nemzeti szemléletté nyilvánítani és azt kizárólagosnak elismertetni.

41 A „nép" nevében szólaltak fel a szélsőjobboldali arisztokraták, amikor a történelmi elhivatottságú nagybirtokosok születési előjogait védelmezték. Ezeknek elvesztését a szélsőséges reakció is úgy állította be, mint a „nemzet" elpusztulásának előzményét. De hasonlóan foglaltak állást a polgárság más felfogású követei is, amikor önmaguk személyében az egész nép érdekképviseletét hangsúlyozták. A nemzetre, a népre hivatkozó osztályérdek szószólóivá váltak a merkantilisták is, amikor a gazdasági jelenségeket a forgalom álla-