Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - Az egyéni vagyonképződés forrásai

mért Örökösen tseréltem", fiára szállnak.

84 Hasonló módon jutott nagyobb birtoktestekhez a Debrecenben élő nemesség felépített saját háza után. A ház utáni földek nemcsak a földművelés révén váltak a meggazdagodás forrásává, hanem azért is, mert a jószág legeltetéséhez megfelelő terűletet biztosítottak. A kimutatások: ritkán közölnek adatot az ilyen területeken épült tanyákról, de a nyári jószáglegeltetésről, a tarló hasznosításáról állattartás céljaira annál inkább olvashatunk. Magának az ohati inspektornak a vagyona a legtöbb jövedelmet biztosító föld után 16 259 vFt összegre rúgott 1835-ben, vagy hasonlóan az állattartásból gazdagodott meg Vecsey József fürmender is, akinek 1843-ban 6 járó lova, 25 gulyamarhája, 22 sertése volt, több ölre terjedő földjén.

85 A különböző vagyonból eredő jövedelem egyre inkább a mezőgazdasági ingatlanban nyert felhasználást. A XIX. században élre került debreceni családok is földszerzésbe, állattenyésztésbe, főként sertéshizlalásba fektették vagyonuk egy részét, s a jövedelmet az ingatlantulajdon további gyarapítására fordították. Csak néhány példával világítjuk meg a mezőgazdasági fekvőségek vagyonképző szerepét; 1844-ben Vass Benjámin szenátornak 9 nyilas nagyságú béres szántója és 65 öl ház utáni földje volt, azonkívül 6 kapa szőlő, 2 tehén, 4 ló, 28 gulyamarha élt a tanyáján. Ugyanakkor egy másik szenátornak, Bayler Istvánnak 68 öl ház utáni földje, 1 tehene, 2 lova, 4 ökre, 4 gulyamarhája, 200 juha, 10 nyilas szántója és 545 négyszögöl belső telke volt. Vagy Kováts Jánosnak Szepesen volt 4,5 nyilas földje, amelyet megvett tőle Laky László szenátor, másoktól is összevásárolván az adóssággal terhes béresföldeket.

86 A városi vezetők a viselt tisztségük után adómentes és térítés nélküli szabad illetményföldet kaptak. Ebből ugyan nem lehetett meggazdagodni, de a szükségletek mindennapi gondjaitól tehermentesítette az érdekelt szenátort. Kémeri Mihály fürmender például 10, az irányítása alatt álló mezőfelügyelők fejenként 6-6 nyilas szántóterületet élveztek illetmény címén az elepi II. dűlőben.

87 A vagyonosodás szempontjából nehéz elválasztani a ház utáni földeket a béresföldektől, de mégis különválasztva kell megemlítenünk mindkét jövedelemforrást. Már szó volt arról, hogy a kincstártól 1818-ban bérbe vett földeket mintegy „albérletként" a város kiosztotta. Ezzel felszabadította a polgárok kezén levő forgótőkét, akik megragadva az alkalmat, egymás után jelentették be igényeiket a béresföldekre és vagyoni helyzetükhöz mérten hosszú lejáratú kölcsön címén béreltek a városi pénztártól. A bérletekben a szenátorok jártak az élen, de miután a föld az első két évben még szabadon állt rendelkezésre, mindazok, akiknek egyáltalán jogcímük volt a közösségi tulajdonból ingatlanhoz jutni, részesedhettek abból. Ezzel a földért megindított rohammal vált Debrecen lakosságának egy jó része földtulajdonossá, s maga a város átszíneződött ipari-kereskedelmi centrumból mezőgazdasági nagyvárossá, amelyben viszonylag fejlett a kereskedelmi élet és főként az átmenő kereskedelmi forgalom. Az első években, 1818/1819-ben a városi szervezeten belül, de nem a szenátus rendelkezése alatt álló pénztár, a földipénztár alakult meg, amely a földbérletek gazdasági ügyeit lebonyolította, a pásztorok fogadásáról, az illetmények fizetéséről, a gazdálkodásban mutatkozó hiányosságok kiegyenlítéséről a rendelkezésére álló összegek felhasználásával gondoskodott. A föl-