Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - Az egyéni vagyonképződés forrásai

nagy volt a lakosság mozgása, a társadalom hullámzása, a vándormozgalom a várossal erőteljesen összefonódott, sokan kerestek otthont Debrecenben. Nyilvánvaló, hogy a lakásokra akár az állandó, akár az átmenő forgalom céljából szükség volt s nemegyszer lakáshiány mutatkozott. Még a céhmesterek között is találhatók olyanok, akik éveken át nem építhettek saját házat. Az ilyenek, ha mégis megtelepedtek, lakókká váltak, vagy rosszabb esetben engedély nélkül húzódtak meg valahol a külvárosban. A lakásokat, sőt a házakat az egész város területén bérbe adták, ha azokra a tulajdonos nem tartott igényt. Valószínűleg kialakulhatott a bérházrendszernek is valamilyen formája. A bérházrendszer azonban nem lehetett általános, hiszen maguknak az épületeknek nagysága, felszerelése, egyéb ellátottsága is primitívnek tűnik az akkori nagyobb magyar városokhoz viszonyítva. A házak állapota sokszor rossz volt, s emiatt azokat a gazdagabb személyek csak végszükség esetén bérelték ki. Ez különösen a régebben épült házakat jellemezte, s azokra vonatkozhatott az 1828. évi országos összeíró bizottság munkájának értékelésénél a tanács megállapítása azzal, hogy „az idevaló házak conservatiojára annyi költség megyén, hogy az évente fizetni szokott bérnél többre megyén és a házában fekvő tőkepénzének legalsóbb interessét sem hozza bé, s inkább kárára, mint hasznára vannak a ház birtokosának".

81 A tanácsnak a helytartótanácshoz intézett fenti jelentése a helyzetet kissé elfogultan jellemezte, bár abban igaza volt, hogy a házak rossz állapotban voltak, elavultságuk és a felhasznált építőanyag nem megfelelő volta miatt. De a jelentés egyben föltétlenül bizonyítja azt is, hogy lakásokat vagy épületeket a háztulajdonosok másoknak mindenképpen kiadtak s ezzel öszszefüggésben egyesek a házbérekből jövedelmet húztak. Debrecenben tehát ismert volt a lakbértőke s ezt úgy fogták fel, mint a ház építésébe fektetett pénzösszeg törlesztési összegét, mint valamely kihelyezett pénzösszeg kamatát. Erre utal a jelentésben szereplő „interes" kifejezés is. Előkelő lakók éltek a Beck-féle házban, amelynek tulajdonosa: Beck Pál királyi biztos, majd Özvegye rendszerint a téglási kastélyában tartózkodott. A lakók között találhatók Farkas Ferenc vasárus, Szikszai József kalmár, Kaderász Krisztics cukrász, Bészler Lajos gyógyszerész, akik 1844-ben több szobából álló lakrészeket béreltek.

82 1845. július 21-én egy 3 nagyobb és 2 kisebb szobából álló lakás mellékhelyiségekkel együtt havi 50 forint lakbért biztosított a háztulajdonosnak.

83 A házingatlan jelentős tőkeforrást képviselt, de még nagyobb jövedelem származott a földbirtokból és a beépítetlen házhelyekből, amelyeknek birtoklása nagymértékben befolyásolta a társadalmi differenciálódást. Debrecenben a földingatlannak több változata ismeretes, amelyekről más vonatkozásban már említést tettünk. A vagyonképző földterületek között a ház utáni földek álltak első helyen. A reformkorban már kialakult az a sajátos helyzet, hogy ház utáni föld nem jutott mindenkinek. Éveknek kellett eltelniük, hogy kiosztásra újabb földdarabokat vonjanak be. Az is különös helyzetet teremtett, hogy a ház utáni földeket, bár eladhatatlanok voltak, a lakosok mégis különböző módon átjátszották másokra. Ilosvai András polgárnak 1821. február 8-án kelt végrendeletéből kiderül, hogy „azon minden névvel nevezendő fekvő javaim, melyet Vértesen nemes Balogh Zsuzsanna asszonytól és férjétől, Remete Sándor uramtól a Debrecenben volt házamért és az az után való földe-