Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)
II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - Az egyéni vagyonképződés forrásai
100 sertést hagyományozott utódaira; Szendrei István kereskedő 6225 forint értékű árut, 895 ezüstforint készpénzt, 4100 forint értékű házat, 4269 forint értékű követelést hagyott hátra. Csontos Sámuelné 6111 forint értékű árut, 1121 forint készpénzt, 4520 forint értékű házat, 2 boglya kaszálót és több száz forint értékű követelést hagyott utódaira. 71 Több örökös esetén a hagyaték leltári értékét a tanács állapította meg, s ha az utódok a vagyontárgyakat nem kívánták átvenni, azokat nyilvános árverésen értékesítette. Az árveréskor a hivatalosan megállapított vagyoni érték nemegyszer magasabb összegre rúgott, mint pl. Szabó Sámuel 1 nyilas szőlőjét a Homokkertben a 250 forint kikiáltási ár mellett Kulcsár János 321 váltóforintért vette meg. 72 Az elhunyt oldalági rokona vagy akár testvére automatikusan nem léphetett fel örökösként, hanem ilyen esetben a városi tanács polgári törvényszéke állapította meg az örökösödés jogcímét. 73 Viszont, mint említettük, a magvaszakadtan elhalt egyén vagyonát a város vette birtokba. 74 Sok esetben az önmagukat jogosnak tartó oldalági örökösök perbe fogták a várost a vagyon kisajátítása miatt. A pert néha elvesztették, néha viszont megnyerték. 75 Ha állami alkalmazott vagy nemes ember Debrecenben végrendelet nélkül halt meg, akkor a vagyont az állam örökölte, mint - hosszas vita után Földi Imre esetében is. 76 Az öröklött vagyon összege nemcsak valakinek megszorult anyagi helyzetén enyhíthetett, hanem többször elegendő volt magasabbra törő karrier elősegítésére is. Jellemző erre, hogy a Veresmarty család négy tagja 1826-ban 20 869 váltóforintot örökölt, amely legalább öt jó állapotban levő ház értékével volt azonos. Vámosi József kereskedő stockholmi és Vámosi Dániel „kalapfábrikás" hamburgi lakosok 1827. szeptember 17-én, illetve október 2-án a tanács tudomására hozták, hogy anyai örökségükről lemondva azt egészében Vámosi Károly ügyvédnek és szenátornak adják át. A vagyonok valóságos értékét csak akkor mérhetjük fel, ha figyelembe vesszük, hogy 1827-ben egy 3 éves tinó ára 35 váltóforint összegű volt. 77 A fekvő vagyon öröklése jó alapot nyújtott a további meggazdagodáshoz. Ez több családra jellemző volt, közöttük a Diószegi, Litsmann, Sesztina 78 vagy a Rickl örökösökre. 79 A vagyonképződés másik forrása a személyi eredetű, vásárolt ingatlanból adódott. A reformkori Debrecenben ezek közé tartozott a háztulajdon is. A saját célra történő közvetlen felhasználáson kívül bizonyos összegű jövedelmet eredményezett az is, ha a házat bérlet útján hasznosították. A háztulajdon azonban nemcsak az épület ingatlanértéke alapján vált vonzóvá, hanem főként a ház utáni földek kedvező hasznosítása, valamint a házhoz tartozó teleknek állandó értékemelkedése következtében. A háztulajdon ugyanis széles kiterjedésű telkek birtoklásával járt együtt s annak járandóságai befolyásolták a vagyon szaporodását. A vagyonosodás folyamatában szerepet játszott a házbértőke is. A háztulajdonosok arra törekedtek, hogy a lakóhelyek hasznosításával jövedelemhez jussanak. Pesten, ahol az emeletes házak építése ebben az időben már általánossá vált, egy belvárosi ház a tulajdonos számára évi 10-15 000 forintnyi jövedelmet biztosított, itt tehát kifizetődő volt a házak építése, mert a jövedelem nemegyszer felülmúlta egy kisbirtok hasznát. 80 Debrecenben ilyen pontos adataink nincsenek, de az kétségtelen, hogy a reformkorban
