Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - Az egyéni vagyonképződés forrásai

miért vált szükségessé a város közvetlen kézben tartott gazdálkodási rendje helyett a bérletgazdálkodás. A kérdés fokozatosan oldódott meg, majd 1843. március 6. óta a korábbi három év helyett a hatéves bérleti időszak szinte minden területen állandósult.

68 Az egyéni vagyonképződés forrásai A XVI-XVII. században kézművesipara és kereskedelme által kiemelkedő Debrecenben a nagyarányú földbérletekre támaszkodva a gazdálkodás rendjében eltolódás következett be. Ez az eltolódás némileg mind a közületi, mind az egyéni vagyonképződés forrásait megváltoztatta. Jellemző erre több állattartó gazdának a tanácshoz 1792. augusztus 11-én intézett beadványa, mely szerint „minthogy ez népes város és itten nem annyira a kereskedés a manufaktúra, mint a marhatartás és azzal járó szántás-vetés és kaszáitatás végzi és szenyvedi az adónak és más publicumnak a terhét", ezért annak a támogatása kívánatos.

69 Ez a gondolkodásmód a vagyonképződésben is előtérbe helyezi az ingatlanbirtokok szerepét. A Társalkodó 1837-ben arról írt, hogy Debrecenben „minden zugolyban találkozik tehetős ember s a középszerű jólét s gazdagság úgyszólván el van árasztva a polgárság többségén".

70 Ez a megfigyelés legföljebb a belvárosi lakosságot jellemezte, de a külsősoriakra tömegméretekben semmiképpen sem vonatkoztatható. Éppen emiatt kívánunk részletesebben foglalkozni a vagyonképződéssel, minthogy az életszínvonal megítélése a társadalmon belül a demográfiai kutatásoknak egyik követelménye. Hogyan alakultak a bérek, milyenek voltak az árviszonyok, a vásárlási lehetőségek, kik részére biztosított előnyt a polgárjog, a ház, a föld vagy a szabad foglalkozás, mindez közelebb visz a lakosság struktúrájának megismeréséhez. A társadalmi rétegek vagyon szerinti vizsgálata részben a tulajdonviszonyokra, részben a mozgó tőkére, de nem utolsósorban a származásra tér ki. Előtérben áll az a kérdés, hogy kizárólag a vagyon alapján fel lehet-e ismerni a társadalmi csoportokat, vagy más vonatkozások vizsgálata is kívánatos volna. A kutatás mai mélysége e kérdés megvilágítását nem teszi lehetővé, azt nyitottnak kell tekintenünk, mert a polgári vagyon eredetének gyökerei több esetben századokra nyúlnak vissza, máskor viszont a reformkorba ágyazódnak. A vagyonképződés forrásai között döntő szerepet játszott a föld, a ház, az egyéb ingatlan vagy ingó tulajdon, az egyéni ipari termelőüzem, illetve céhműhely, a kereskedelmi forgalom. A vagyoni helyzet tükröztetése szempontjából az adónak kevés a jelentősége, mert annak kivetésénél csak kismértékű progresszivitás érvényesült, ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről. Mind az ingó vagy ingatlan, mind pedig a pénzben fekvő vagyonnak egyik eredője az öröklés volt. Az öröklést nyilvánvalóan a korábbi takarékosság, a felmenő ági rokonok körültekintő gazdálkodása tette lehetővé. Debrecen polgárai 1473 óta élhettek a végrendelkezés jogával és ezt a jogot a polgárság mindenképpen, de talán a lakosság nem polgárjogú tagja is gyakorolhatta. Ha vajaki törvényes utód nélkül halt meg, a polgári vagyon örököse a városi közösség lett. A hagyatékok összegére néhány példát szeretnénk a reformkorból megemlíteni. Nagy István 1834-ben készpénzen kívül 1 házat, 5 kapa szőlőt, 6 nyilas nagyságú szántót, 4 boglya legelőt, 6 lovat, 14 marhát, 100 juhot,