Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A királyi kisebb haszonvételek

A kisebb haszonvételek közé tartozott a boltok bérbeadásának joga. A Piac utcán levő ház földszintjén elhelyezett bolt bérleti díja 1847-ben 340 forintot tett ki, amelyet előre kellett kifizetni.

57 Az ötletes és malomhasználat .ugyancsak a királyi kisebb haszonvételek jogkörébe tartozott, amelyet azonban szintén általában bérbe adtak. A malomipar az egyéni gazdálkodásnak az egyik ágazata lévén, részletesebben ott tárgyaljuk. Voltak azonban közvetlen tanácsi kezelésben álló malmok, de a reformkorban már ezektől is igyekeztek megszabadulni a nagy befektetést kívánó ráfordítások miatt. A hortobágyi vízimalom sokáig a város közvetlen irányítása alatt állt. 1829. február 21-én annak bérletét kérte és megkapta Aranyosi Sámuel molnármester. 1842-ben a malmot lebontásra ítélték és az anyagokat eladták.

58 Űj malmok építéséhez tanácsi engedélyre volt szükség. Simonffy Gábor polgár a mogyorósi és új gáti vízfolyás mellett kívánt malmot építeni. 1841. június 17-én a nagytanács e szándékot ellenezte azzal, hogy „a mogyorósi malom helyébe 4000 váltóforintba kerülő pitlés malom" volna építendő, amelyet 16 évi haszonbérletbe lehetne kiadni. A döntés előtt a terület vízszintezésére tett javaslatot a bizottság. 1847. november 11-én a mogyorósi vízimalmot már működtették, majd bérbe adták.

59 1843ban az új gáti és a tócói vízimalmok bérletéről tárgyaltak s azokat Nánási Gábor október 2-án bérbe vette, miután „az árveréshez senki nem jelentkezett". A bérlő szenátor volt, s jellemző, hogy a tanács vállalta a 2 malom rendbehozatalát azzal, hogy 6 év múlva jó állapotban kapja vissza Nánási Gábortól.

60 A kisebb haszonvételek sorában jelentős szerepet játszott a vágatás és a húsmérés. E jogot az ország területén általában nem közvetlenül gyakorolta a közület, hanem fenntartotta a hússzékeket, melyeket a mészároscéhnek adott bérbe. Debrecenben a mészárosokkal többszöri nézeteltérése volt a tanácsnak, miután a céh túl magasnak tartotta a székek árverésének kikiáltási árát. 1828. november 6-án a szenátus arról hozott határozatot, hogy a mészárszékek bérletét csakis akkor adja ki, ha a húsfeldolgozáshoz értő polgárok tartanak azokra igényt; „az árendáláshoz hozzá bocsáttatnak minden polgárok", de ha a vágáshoz és a méréshez nem értenek, kötelesek szakembert alkalmazni. Ezenkívül a húsfogyasztásról és vágásokról kötelesek nyilvántartást vezetni s azt ellenőrzésre a céhbiztosnak bemutatni. De a legfontosabb előírásnak az tekinthető, hogy minden időszakban megfelelő mennyiségű és minőségű húst kell tartaniuk. A mészárosok a meghirdetett árverésen nem jelentek meg azzal a megokolással, hogy' „olyan emberrel, aki ezt a mesterséget nem tanulta, nem kótyavetyélnek". Sérelmesnek érezték azt a lehetőséget, hogy az árverésen bárki részt vehessen.

61 A kérdés még hosszú ideig nem nyert elintézést. 1836. július 11-én a választott hites közönség ülésén megállapították, hogy a mészárosok már évtizedek óta tiltakoztak a bérfizetés ellen és nem ismerték el a városi hatóság „ius regium"-át. A helytartótanácshoz fordultak mind a céh, mind a szenátus, amely a választott hites közönség véleményét kérte. A nagytanács a mészárosok eljárását felháborítónak tartotta; szerinte a „mészároscéhnek hosszas ellenkezései nem egyebek a társasági függés és a jórend felháborítására czélzó nyughatatlanságnak és oly alaptalan álmodozások voltak", melyek a lakosság ellátását megzavarhatják.

62 A kérdés megoldása az össze1Ö0