Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)
II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A királyi kisebb haszonvételek
e 1 é. 1844. augusztus 5-én a tanácsülésen is szóvá tették, hogy „az országos vásárokra rendesen járni szokott több nagykereskedők" a bérlet hatálytalanítását kérték Szabóval szemben, mert „tehetetlen arra, hogy a testes utazásban elfáradtakat nem kényelmesen, de csak tűrhetőleg is elfogadhasson .. ." 49 A tanács az árverési bizottságot utasította, hogy nevezettet többé ne engedje árverésre; Szabó a határozat ellen fellebbezett. Viszont a szenátus továbbra is azon a véleményen volt, hogy „a zsidókat vallásbeli szokásaik miatt", fő edényeik, tűzhelyeik használhatatlansága folytán nem lehet a kocsmabérletekbe bekapcsolni. 50 1844 augusztusában az udvari kamarához panaszt tett a „debreceni zsidó közönség" a haszonvételekből való kizárás miatt. A beadványban előadták, hogy a korábbi 10 000 forinttal szemben általában 19 000 forint hasznot tudtak az izraeliták kezén levő kocsmákból a városnak biztosítani, a Ponyvás és a Ghillányi külső kocsmák maguk 1842 óta ugyancsak 10 000 forint haszonbérletet eredményeztek. Debrecen azonban „egyedül azon okon, hogy az izraelitákat ellenök itten megrögzött gyűlölségnél fogva minden élelem keresése módjától kirekeszthesse, saját jövedelmei tetemes kárával csökkenteni kész". A kérelem megokolása valóban a debreceni polgárság egy részének antiszemita állásfoglalását és haladásellenes magatartását tükrözte. A kamara az ügyben a várostól jelentést kért, amelyet 1844. szeptember 29-én küldött fel a tanács azzal, hogy „valameddig az izraeliták közönségesen tapasztalt tisztátalan vallásokat el nem hagyják" s mindaddig, míg rituális tilalmaikat alkalmazzák, az országutakon levő bérletekhez nem juthatnak hozzá. Helyesebbnek tartaná a szenátus, hogy a -zsidó bérlők tartsanak keresztény alhaszonbérlőt, viszont ebben az esetben a haszon érdekében magasabb jövedelmet kellene szerezniük az italmérésből. De mindezekhez még azt is hozzátette, hogy „ezen városnak külső vendégfogadói úgy lévén alkalmazva, hogy azokban a haszonbérlőnek lakásul átengedett alkalmatosságokon kívül a többi szobák vendégek befogadására vágynak kijelelve", azokkal együtt izraeliták nem lakhatnak. 51 A csapszékeken kívül a vendégek elszállásolásával is foglalkozó külön vendéglők bérbeadása már a XVIII. század óta megszokottá vált Debrecenben. Ezek között első helyen az Aranybika vendéglő és szálloda állt, amelyet 1834. szeptember 9-én Auer András esküdt vett bérbe; ugyanő a korábban kezelésében volt Fejér Ló bérletét is felújította. 52 Hogy mennyi lehetett a haszna a bérlet után, arról nincsenek adataink. Viszont a városban a vásárokon kívül az éjjeli tartózkodást az 1830-as években nem engedélyezték s többek között a helytartótanács közbenjárása ellenére is megtiltották Oláh Kleó dohányszállítónak, hogy éjjel Debrecenben tartózkodjék. 53 Ismeretlen okokból a szabad polgári bormérés bevezetése után a csapszékek és vendégfogadók bérleti díjának árverezése alacsonyabb összegért történt. 1837. október 21-én az Aranybika bérletét Radl József esküdt, a Fejér Ló vendégfogadót pedig Thoma Márton kapta meg. A nagyerdei fürdőház bérletéért 1838. február 10-én 1000 forintot fizettek. 54 A Bikára vonatkozó szerződés elkészülte után derült ki, hogy Radl József nem tud kezeseket állítani s emiatt a december 18-i határozat értelmében az első évi bér teljes összegét ki kellett fizetnie. 55 De úgy látszik, hogy a bérleti díjak egyre inkább lejjebb szálltak, mert az 1843. február 13-án megtartott árveréskor minden ajánlattevő alacsonyabb összeget kínált a korábbinál, sőt a kikiáltási árnál is. 56
