Hajdú-Bihari történelmi olvasókönyv - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 5. (Debrecen, 1973)

III. Az állami abszolutizmus kiépítése 1690-1790. Átmenet a kapitalista termelésre 1790-1849. Összeállította: Béres András

Bihar vármegye jobbágylakossága és nemességének legnagyobb része már az első hónapokban csatlakozott Rákóczihoz, akinek több magánbirtoka feküdt a vármegye területén. A megyében fekvő városok csak 1710 után kezdtek elszakadni a szabadságharctól, hasonlóan a nemesség egy részéhez, amely - egyaránt félve a jobbágyságtól és a császári megtorlástól lelkesedés nélkül vett részt a mozgalomban. A hajdúvárosok kezdettől fogva óvatos álláspontot foglaltak el, vonakodtak a katonai és hadtápszolgálattól. Ennek ellenére sem becsülendő le az általuk nyújtott katonai segítség, hiszen ellenállásuk esetén a környékbeli hadműveletek nagy nehézségeket okoztak volna a kuruc tábornak. A szatmári béke feltételeit 1711. április 4-én Debrecenben, Komáromi György főbíró lakásán foglalták írásba. A szatmári béke megkötése után Magyarország államigazgatását rövid időn belül átszervezték. Debrecen a Tiszántúli Kerületi Tábla, a Tartományi Biztosság, a Hadbiztosság stb. központja lett, míg több más állami hivatal Nagyváradon kapott székhelyet. Ezeknek az állami szerveknek a közbenjöttével a bécsi udvar egyre jobban érvényesíthette az abszolutizmus célkitűzéseit, ellenőrizhette egyebek közt a szabad királyi városok elszámolásait különösen Nagyvárad és Debrecen vagyonának felhasználását. A szabad királyi városok és a hajdúkerület fölé az 1770-es évektől királyi biztosok kerültek, a helytartótanács nevében gyakorolt intézkedési joggal. Bármennyire tiltakoztak a városok a királyi biztosi intézmény ellen, az csak 1848 elején, a polgári forradalom után szűnt meg. A politikai hatalom irányítását kézben tartó királyi biztosok azonban sok olyan egészséges kezdeményezést is képviseltek, amely a lakosság érdekét, a vagyongyarapítás lehetőségeit célozta. Az adóalanyok viszonylagos jólétének előmozdítását, a városok és vármegye tisztikara visszaéléseinek leleplezését, az államhatalom elnyomását fokozó helyi hatalmasságok korlátozását szolgáló intézkedések fűződtek személyükhöz. így annak ellenére, hogy lényegében a feudalizmus bástyáinak erőteljes kiépítését és a központosítás érdekeit szolgálták, kiemelhető a királyi biztosok szerepének pozitív oldala is Debrecenben éppúgy, mint Nagyváradon. Debrecen és Bihar vármegye társadalmának életében a XVIII-XIX. század folyamán nagy ellentéteket váltott ki a vallásfelekezetek közötti ellentét egyrészt a protestánsok és a katolikusok, másrészt a legtöbbször román nemzetiségű görög katolikusok és mások között. E belső küzdelmek nem maradtak hatás nélkül a közigazgatás intézkedéseire sem, különösen azóta, hogy a népi megmozdulások helyenként vallási színezetet öltöttek. A XVIII. században az uralkodó az egyik vezető állást - az új szervezésű polgármesteri tisztséget - Debrecenben katolikus vallású személyhez kötötte, a korábban már megvolt és később is fennmaradt főbírói állás mellett. Egyidejűleg Debrecenben épült ki a ref. pgyházon belül jelentkező protestáns ellenzék bástyája is, amely köré a környező hajdúvárosok haladó csoportjai is felzárkóztak. Itt húzódott a polgári reformerek és konzervatívok harci frontja. De mindezek a nagy ellentmondások sem tudták megakadályozni a városok meggazdagodásának folyamatát. Bár a külkereskedelem szálait az osztrák gazdaságpolitika szétszabdalta, mégis erőteljesebb termeléssel emelkedtek ki a céhek, növekedett a belkereskedelmi forgalom. Ez a folyamat hozzávetőleg a XVIII. század közepéig tartott, amikor a Nagyváradhoz húzó gazdasági erőforrások fejlődési iránya kezdett elválni a debreceniekétől.