Hajdú-Bihari történelmi olvasókönyv - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 5. (Debrecen, 1973)
VII. A népi demokrácia megszületése és a második proletárdiktatúra győzelme. Összeállította: Mervó Zoltánné
1944. december 23. Tervek a földbérlőszövetkezetek szervezéséről Tervezet azon gazdaságok szövetkezeti úton való megmunkálására, amelyeket ez idő szerint a tulajdonosuk megmunkáltatni nem képes. „ . . község nincstelen földmunkásai, valamint a szóbanforgó gazdaságok gazdasági cselédjei, társulnak, illetőleg szövetkeznek azon nemzetgazdaságilag fontos célból, hogy a község határában fekvő gazdaságok, melyeket a tulajdonosuk a hadi események következtében bekövetkezett helyzetnél (igás állatok, vezetők hiánya) fogva munkáltatni nem tud, megmunkálják és munkájuk gyümölcsét részben szövetkezetük felvirágoztatására, részben annak költségei viselésére (adó, haszonbér), részben pedig saját céljaikra fordítsák. Tekintettel arra, hogy az ily módon létesítendő szövetkezetek saját tőkével nem rendelkeznek, a tagok illetőleg a szövetkezet a tagok egyetemleges felelőssége mellett a megművelendő birtokon található gazdasági felszerelést, valamint a terményeket használatra, szükség szerint, a visszaadás kötelezettsége mellett átveheti. A tagok, tekintettel arra, hogy a község szegényebb sorsú lakóiból kerülnek ki, elsősorban munkájukat adják, de kötelezik magukat arra is, hogy szükség szerint kisebb kölcsönöket folyósítanak a szövetkezet kiadásaira és esetleges köztartozásainak fedezésére . .. A munka megkezdésének sürgőssége miatt, valamint más okoknál fogva is, a szövetkezet nem tud most a teljesen kollektív gazdálkodás rendszerére áttérni, de a tagok már most kijelentik, hogy közös irányítás mellett és mindenkire kötelező munkafegyelem alatt dolgoznak és céljuk az, hogy a jövőben - amennyiben ezt az akkori kormányintézkedések lehetővé teszik - teljesen üzemszerűen és a termelőszövetkezet egységes irányításában rejlő előnyök kihasználásával kívánnak dolgozni, tehát közösen, egy gazdasági üzemet kívánnak alkotni. .. A gazdasági cselédség közösen munkálja a neki kiosztott táblát és annak terményére egyenlő arányban tarthat igényt... (A továbbiakban arról szól a tervezet, hogy a gazdasági iparosokat és a szövetkezet gondnokának bérét a szövetkezeti tag fainak kell viselni. A szövetkezet szervezete: közgyűlés, igazgató választmány, ellenőrző bizottság.) Jelzete: H.-B. m. L. XXI. 1/b. 1. fitsíz. Bihar vármegye főispánjának iratai, 304/1944. alapszám. Dr. Vásárhelyi Andor vármegyei gazdasági felügyelő 1944. évi december 23-i előterjesztése a főispánhoz. M. Z.-né 277 1945. január 14. A Nemzeti Parasztpárt földreform javaslata A magyar parasztság még a jobbágyság idején kiszorult a magyar föld birtokából és ezen nem változtatott a jobbágyság fölszabadítása sem. A jobbágyfelszabadítás levette az úrbéri terheket a parasztság kezén levő úrbéres