Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)
IV.B. fondcsoport. Megyei törvényhatóságok és törvényhatósági jogú városok iratai
- 74 -Az alispán! hivatal szervezetében épült ki a házipénztári hivatal; ennek élén a főpénztárnok állott és mellette egy alpénztárnok látta el a számviteli feladatokat. Munkakörét a belügyminisztérium 1884-ben kiadott 45550/III.b. számú rendelete részletezte. E munkakör ebben az időben lényegében nem tért el a korábbi gyakorlat során kialakult rendtől, a feudális korban kifejlődött megyei házipénztári funkciótól, csak igazodott a polgári kori feladatokhoz. Nagyobb hatásköre volt a számvevői hivatalnak, melynek élén a főszámvevő állt s mellette különböző elnevezéssel 5 alszámvevő látta el a pénztári ellenőrzés, a bevételek és kiadások nyilvántartása körül felmerült feladatokat. A számvevőség vizsgálta felül a községi költségvetéseket, az osztotta el a bevételezett adónemek szerinti összegeket a szükséglet alapján, a közgyűlés határozata alapján megállapította a pótadó kivetési kulcsot, egyben felülvizsgálta a községi pótadó mértékének jogosultságát. De nem kisebb terhet jelentett magának a megyei költségvetésnek összeállítása sem, amelyet végső soron az alispán terjesztett a közgyűlés, majd a közgyűlés a belü^miniszter elé, de a szakmai felelősség súlya a számvevőségre nehezedett. A számvevőség keretében több pénztár fennállásáról van tudomásunk, melyeknek egy része már a feudális korban kialakult, de működésűket a polgári korban is indokoltnak tartották, ezért a 324/1886. közgy. számú szabályrendelettel fenntartották. A kapitalizmus korában,az 1870-es évektől kezdve az alábbi pénztárak, az általuk kezelt alapok álltak a számvevőség felügyelete alatt: közmunka, közkórház, betegápolás, katonai beszállásolás, nyugdíj, törzsvagyon, vármegyeház építkezési, szegény népnevelési, hidvám, gyámpénztár, kolerapénztár, alapítványi pénztár, mértékhitelesítő és más alapok. A gyámi számadások felülvizsgálatának számszaki ellenőrzése szintén a számvevőség kötelessége volt, több más mellett, A számvevőség szervezetében - az alispáni hivatalon belül - később módosulás következett be. Az 1902. évi 3. t.c. elrendelte a vármegyék vagyonié lhasznál ásának fokozottabb számviteli ellenőrzését; ezzel a rendelettel együtt járt az önkormányzat pénzfelhasználási jogának bizonyos fokú korlátozása, ezért az önkormányzat testületé: a közgyűlés az intézkedés ellen megfelelően tiltakozott. A rendelet döntő eredménye ennek ellenére abban mutatkozott meg, hogy a számvevői szolgálatot országosan egységesítette, az egyes vármegyéken belül megnutatkozó különbségeket összhangba hozta, amivel annak a valóban polgári követelménynek tett eleget, hogy a közületek s azokon belül a vármegyék és városok pénzgazdálkodása azonos elbírálás alatt álljon mind az állami péhzgazdálkodás, mind a törvényhatóságok anyagi biztonsága érdekében. Az 1902-ben kiadott rendelet 1929-ig lényegében érvényben maradt; akkor a 76.000/1929. B.M. számú rendelet arról intézkedett, hogy a jövőben a számvevői szolgálat az állami pénzügyigazgatásnak szakágazatán belül bonyolódik le. Ennek megfelelően a közigazgatási, és vármegyei számviteli szolgálat a belügyminisztérium irányítása alá kerül, függetlenül attól, hogy az apparátus tagjai személyileg továbbra is az alispán hatósága alatt maradnak. Ez az intézkedés tehát kettős irányítást vont maga után* Az 1929* évi 30. t.c. a számvevőségi tisztviselők kinevező hatóságaként a főispánt jelölte meg.
