Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)

IV.B. fondcsoport. Megyei törvényhatóságok és törvényhatósági jogú városok iratai

- 73 -seinek kezdeményezője akár a felsőbb állami szerv, akár az önkormányzati közgyűlés, akár valamelyik magánszemélytől eredő kérvény lehetett.'*'

Az 1872-ben megszervezett alispán! hivatal hatásköre alól kivonták az igazságszolgáltatási jogkört, mert felállították a független - legalább is a vármegyéktől független - bírósági fórumokat.

Az 1886. évi 21. t.c. újból szabályozta a vármegyék jogrendjét, és azzal együtt az alispán! jogkört. E törvény rendelkezései alapján a vármegyei közgyűlés egymás után alkotta meg azokat a szabályrendeleteket, amelyek részletkérdésekre is kitérve, minden vonatkozásban rögzítették az alispán és az általa irányított vármegyei tisztikar feladatait. A szervezetet, a munkaköri struktúrát az élet, az ügyek sokfélesége alakította ki, de a munkakörök ellátására alkalmazott tisztviselők beosztása - megválasztásuk vagy kinevezésük után - az alispán jogkörébe tartozott. Bihar vármegyében a törvény alapján alkotott 324/1886 számú közgyűlési határozat tételesen megfogalmazta, hogy az alispán mint "a vármegyei önkormányzat őre'1 még arra is jogosult, hogy a főispán részéről közvetlenül a főszolgabírókhoz kiadott utasításokat számonkérje és azok bejelentését megkövetelje.

Az alispán! hivatal szervezete a polgári kor további szakaszában e szabályrendelet elveinek fenntartásával alakult. A jogszabály tételesen felsorolja az alispán irányítása alatt álló tisztikar elnevezését és munkakörének körvonalait. A részletekről nyilván nem intézkedhetett, mert a munka ellátása közben sok olyan probléma merülhetett fel, amelyet előre nem lehetett látni. A közigazgatásban egyetlen korszak sem ad lehetőséget arra, hogy minden kérdésben előre megfogalmazott eljárási rend alakuljon ki, éppen ezért az alispáni igazgatás rendszerét iráBba foglaló szervezési szabályzatok csak keretrendelkezéseknek és nem konkrét ügyekre ráhúzható útmutatásoknak tekinthetők,

A magisztrátus élén álló alispán közvetlen munkatársai a jegyzői kar tagjai, akik általában a hatósági jogkört látják el. 1886-ban a Jegyzői kar élén a vármegyei főjegyző állt, akinek irányítása alatt egy másodfőjegyző és négy aljegyző volt. Később a számok a vármegyei tisztikarban módosultak, de alapvetően e körül a normálstátus körül mozogtak.

A jegyzői kar után a felelősség szempontjából a vármegyei tiszti ügyészség következett; ennek létszámába akkor egy főügyész és két alügyész tartozott.

A főügyész egyúttal a törvényhatóság jogtanácsosi munkakörét is betöltötte, amellett, hogy a biróság előtt a vármegye illetékessége alá tartozó községek Jogi képviseletét a biróság előtt ellátta.

A vármegyei ügyészi hivatal élén álló főügyész állása a megyei önkormányzat kezdetétől fogva ismeretes. Az alispán részére tett véleményes jelentésein kivül feladatköre széles hatósugarú volt. Peres ügyekben, adóügyekben önállóan járt el, hasonlóan önálló hatásköre volt a közigazgatást érintő gyámhatósági és kincstári ügyek elintézése során s e munkájának ellátásáért külön dijarzásban is részesült. A vármegyét érintő közösség elleni cselekmények esetében betöltötte a közvádló szerepét s ez a hatáskömmóg a feudális korból származik, amikor neve; "fiacus m&gistratualiB" is elárulja ilyen természetű munkakörét. E funkciója azonban a polgári korban idegen személyek ügyében megszűnt, mert a törvéjTyeaaág védelmét iw áll «ásított bírói ás ügyáa.zl kar vette át.