Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)
XVI. fondcsoport. Tanácsköztársaság
- 646 -XVI. A két forradalom levéltári iratai /Nagy Gyuláné/ 1918-1919 Hajdú ©s Bihar megyékben, valamint Bebrecen városban győzelmesen előretört polgári forradalomról és az 1919. évi Tanácsköztársaságról önálló kiadvány született s mind annak felhasználásával, mind a különböző levéltárakban őrzött, elsősorban a MSzMP KB Párttörténeti Intézetében, továbbá ugyancsak a MSzMP Hajdú-Bihar megyei Bizottsága Archívumában lévő nagyon fontos források felhasználásával több tanulmány jelent meg, mégis szükségesnek tartjuk ebben a kötetben is a rendelkezésünkre álló fondok önálló ismertetését.1 A jelen áttekintés nyilvánvalóan nem tartja feladatának, hogy a két forradalom történetét bemutassa, hanem egyszerűen arra szorítkozik, hogy a fondok levéltári elemzése útján tárja fel azokat a lehetőségeket, amelyek a helytörténeti kutatómunkát az eddigi kiadványokon túlmenően elősegíthetik; e célból igyekszik bemutatni a források levéltári kezelésének rendszerét. Korábban is megfogalmazták, hogy a Tanácsköztársaságot megelőző helyi néphatalmi szervek az 1919 március 21-e előtti időben, a polgári demokratikus forradalom viszonyai között, már kialakulóban voltak. 1918 novembere óta mindkét megyében és főként Debrecen városban felszínre kezdtek törni azok a baloldali, forradalmi csoportok, amelyek egyre erőteljesebben radikalizálódva igyekeztek befolyást gyakorolni a hatalomra, miközben a kulcspozíciókban lévő reakciós személyek eltávolításával, a testületi szervek munkájának befolyásolásával előremutató javaslatokat terjesztettek elő. Különböző fórumokon, sajtóban, gyűléseken hirdették az új élet távlatait, a munkások és parasztok hatalomátvételének követelményeit. A polgári forradalom idején azonban ezek az erők még nem tartották kezükben a tényleges hatalmat, de mindenképpen hangot adtak a tömegek követelésének, a kizsákmányolás megszüntetését célzó harcok szükségességének, a dolgozó nép felszabadításának. A baloldali gondolkodású szociáldemokraták, a hazatért hadifoglyok egy része, majd az 1918 november végétől kezdve egyre erőteljesebben fellépő kommunisták mind inkább kifejezésre juttatták a megyei és a városi közgyűléseken a régi rend megdöntésének szándékát, a földkövetelő igényeket, a hatalom szocialista típusú átszervezésének szándékát. Ezeknek a csoportoknak hangja érvényesült a nemzeti tanácsokban, a polgárőrségekben, a hadsereg kötelékeiben s falvakon a paraszttanácsokban, majd az 1919 februárjában megszervezett néptanácsokban, de nem utolsó sorban a tüntető felvonulásokban, a megnozdult tömegek gyűlésein. A tömegek küzdelmeinek vezető ereje Debrecenben kétségtelenül a munkásosztály, elsősorban a vagongyári munkások voltak, de hozzájuk csatlakoztak a vasutasok, a kefegyáriak, a bútorgyáriak, s mindezeknek az öszszefogásával sikerült - elsősorban Debrecenben - kialakítani azt a magot, amely készen állt a hatalom átvételére s azt a prole tárkormány megalakulása után 1919 márciusban valóban át is vette. Amikor 1919 január 16-án megalakult a Kommunisták Magyarországi. Pártja debreceni szervezete, annak küldöttei egyre gyakrabban vették fel a kapcsolatot a vidékkel, vagy ahol ilyen már korábban kialakult, küldötteik résztvettek a falugyűléseken, ahol elsősorban az agrárproletárok földosztó követeléseire támaszkodva igyekeztek előmozdítani a proletárdiktatúra kivívását. Az iratok több 1- lyen célzatú megmozdulásról számolnak be, de ugyanakkor megvilágítják a reakciÓB
