Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)

IX. fondcsoport. Testületek

- 545 -A nyári legelőn tartott jószág ősszel az erdőre vonult, ahol avaron, vagy csutkán fedél nélkül, a szabadban telelt. Mind a mellett, hogy Debrecen nagy kiterjedésű határában, különösen a Hortobágyon, a hajdúsági városok kiterjedt legelőin nagyarányú jószágtartás alakult ki, Bihar községei erdei legeltetéssel, makkoltatássál tartották jószágaikat a XVIII. századtól kezdve, mig a legelőre, legelőgazdálkodásra nem nagy gondot fordítottak.2 ’’Csodálatos dolog, hogy némelyik község határában az ember a közlegelőre sokszor rá sem ismer, annyira el van hanyagolva. A közlegelő kopáran terül el a község szélén, vagy benőtték a bokrok, gyomok, a jószágot ki sem hajtják, vagy ha kihajtják akkor minden rend nélkül össze vissza legeltetnek, jó rossz, száraz és esős időben egyaránt".^

Az elhanyagolt legelő olyan mint a gazdátlan, gondozatlan jószág, nem hozza meg a kivánt eredményt. Levéltári adatok alapján tudatosabbnak mondható legelőgazdálkodással csupán a XIX. század második felében találkozunk, de a legelőgondozás nagyobbára ekkor még csupán a rendeletileg szabályozott, s évről évre kiadott és szorgalmazott szerbtövis irtásra korlátozódott.^ Gyakori eset, hogy a legelő rossz minősége folytán az állatállomány leromlott, felére, negyedére apadt, s itt elsősorban nem a jószágot mindennap gondozó, őrző pásztorokat, hanem a gazdaközönséget lehet elmarasztalni, akik nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy jobb minőségű jószágállomány fejlődjék ki, elégnek tartották az örökség továbbéltetését. Bár kísérletekről van tudomásunk, különösen a múlt század 80-as éveiből, de törvény nem gondoskodott a közös legelőkről, nem volt olyan szervezet, mely meghatározta volna a legeltetés rendjét, a legelő kihasználását, a rajta legelő jószág mennyiségét, a pásztorfogadás módját, a pásztorok kötelességét, s nyilván ebből eredően minden pontosság, és rendszer nélkül gazdálkodtak.^

Még olyan nagy városban is, mint Debrecen, ahol a nagy bel- és hortobágyi külső legelő megvolt, nem készítettek a legeltetést, jószágtartást szabályozó rendeletet. A helytartótanács csak arról rendelkezett, hogy a jószágokat "lebilyógozzák, és a pásztorokat hivatalos igazolásokkal lássák el a lopások meggátlására.^

Debrecen városa a XIX. század folyamán több legeltetési rendeletet adott ki, de e rendeleteket nagyobbára a maga javára alkotta, s elsősorban a pusztai haszonvételek tárgyában, vagy a perlekedő gazdák közötti egyenetlenkedés kiigazítására. Lényegében csak a kiegyezés utáni időben kezdődött mind Debrecenben, mind a környező területeken a legelőgazdálkodás tudatos szabályozása, s az első szabályrendeletek 1890 után születtek, és nagyobbára az erre az időre vonatkozó alispáni iratokban találhatók, mint pl. Derecske község nagyon sok vitát kavart 1893 január 30-án kelt szabályrendelete is,^ amelyet érdemes volna egyszer önállóan ismertetni.

E szabályrendelet ugyanis jó példája annak, hogyan kívánták megállapítani a legelő és legeltetés rendjét, és mennyiben ütköztek össze e téren is a községek lakosságának osztályérdekei. A miatta keletkezett per anyaga ezt feltárja.8

Debrecenben a XVTI. század közepétől kezdve sorozatosan és gyakran találkozunk a Városi Tanács határozatai között különböző rendelkezésekkel, amelyek a legeltetés rendjét szabályozzák. Ezek közül több a hortobágyi legelőgazdálkodásra vonatkozik. Az 1670-es években több megoldási javaslat születik a szilaj