Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)
IX. fondcsoport. Testületek
- 520 -valaki a szervezetbe. Egyik oldalról az ezen kötöttségek körüli visszaélésektől akarta a törvénycikk megkimélni az ipart gyakorlókat, másik oldalon viszont feloldotta az egyébként szakmai képességet igazoló remekkészités, tehát a mestervizsga alól, amely biztositéka volt a kézműipar megfelelő szintjének. Megszűnése nagyban kedvezett a kontároknak, épp azoknak, akik ellen a céhek annyiszor emelték fel tiltakozó szavukat, s az u.n, "fuserek”-nek is kaput nyitott. Debrecen városában 1860-ban adták ki nyomtatásban a 15 lapnyi Ipar-Tár-8 sulati Alapszabályok c. mintaalapszabályzatnak tekinthető kiadványt. Ez a kis kiadvány arra volt hivatott, hogy a megváltozó körülmények folytán példát mutasson az átalakulni kivánó szervezeteknek, amelyek maguk is hasonló jellegű szabályzatokat akartak alkotni a változott helyzetnek megfelelően. Több fejezetre osztva kitér a társulati élet minden kérdésére. Meghatározza a társulati tagok jogait és kötelességét, a belépés, kilépés formáit, s a tagsággal járó teendőket sorrendbe foglalja. Határozottan intézkedik a társulati gyűlések lebonyolít ásának formájáról, tartalmáról, meghatározza a választmány munkáját, jogkörét, a választmányi gyűlések lefolyásának módját. Világosan összefoglalja az elöljárók feladatát, de meghatározza a mesterek jogait és kötelességét, a tanitványok, segédek munkaviszonyára vonatkozó intézkedéseket is. Kitér a tanítványokkal való bánásmódra, félreérthetetlenül tisztázza a segédek és mesterek, segédek és tanítványok közötti viszonyt is. Kitér a társulati vagyon jogi helyzetére, annak kezelésére, illetőleg használatára. Ugyanakkor részletesen szól a segedelmezési pénztár működéséről, mely szoros összefüggésben van a társulat, már a céheknél tapasztalt szociális intézkedéseire, öreg mesterek, özvegyek segítésére, elhaltak végtisztességének megadására, a fizetendő dijak mértékére, azok hovafordítására, egyszóval a gazdasági munkára. Záradékul mint fontos tényezőt emliti a kirendelhető biztos funkcióját, meghatározza feladatkörét, mely szerint a társulati ügyekbe ugyan nem szólhat, de joga van intézkedéseit a hatóságok irányában minden esetben megtenni. Jelenlegi tudomásunk szerint Debrecenben ez az első szabályzat, mely körülhatárolja a társulatok működését már az első ipartörvény előtt. Ezt követően majd mintegy 15 év múltán alkották meg az egyes társulatok szabályaikat, melyek 1874-től, a társulatok alakulásától számitva folyamatosan egy-két éven belül kerültek kiadásra. A céhedet megszüntető 1872. évi VIII. te. intézkedett Debrecenben is, hogy a volt céhek*’Helyét a megalakítandó ipar társulat ok váltsák fel. E térvény alapján már 1872-ben alakultak ipartársulatok, mint a Fazekas, Kalapos, Kerékgyártó, Kőműves, Kötélgyártó és Szíjgyártó -Ipartársülat, de zömében 1873-ban; kevesebben 1874-75—ben léptek a társulati élet útjára. Legtovább tartotta magát a hagyományokhoz legjobban kötődő Szappanos céh, mely hivatalosan 1890-ben alakult át társulattá. Volt azonban olyan is, mint a Vőfély társulat, melynár a céhes formát elhagyva 1871-ben megkezdte társulati működését. Az új onnan alakult ipartársulatok a céhek jogutódjának tekintették magukat Debrecenben is, ebből eredően igyekeztek ellátni tagjaik érdekképviseletét és szakmai termelési szövetségi jellegükből eredő feladataikat is. Ezért úgy tűnik, hogy az ipar testületek létrejöttéig, ami Hajdú és Bihar megyék területén általában az 1884-1890_es évek között történt meg, áz ipartársulatok önmagukat tartották egyedüli érdekképviseleti szervnek. Megmaradt irataik is erre utalnak.
