Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)

IX. fondcsoport. Testületek

- 519 -módjukban. Az 1884-es ipartörvény, majd az 1922. évi XII. te. és az ipartestületi reformról szóló törvény már fejlődésében mutatja a helyzetet, s a korábbi jogszabályokra alapozza intézkedéseit. A céhszabályok ugyanis, bár nagyon szigorú rendelkezéseket tartalmaztak, nagyon erős kötöttségeket Írtak elő, mégis előzményei a mesterségekre vonatkozó későbbi törvényes rendelkezéseknek, amelyek már az ipartestületek jogi helyzetét szabályozzák. Az újonnan kiadott rendelkezések megszorításai kétséget kizáróan szabályozták az ipar menetét, bár az újonnan alakult testületeket megfosztották korábbi jogaiktól, hatósági funkcióitól* Kétségtelen az is, hogy az ipar szabad gyakorlását biztositó, a céheket megszüntető rendelkezés jellegét tekintve átmenetinek számit, s nem tartalmazott semmi megszorítást a kontárokkal szemben, sőt a szakmai ismereteket, s annak bizonyítékait nélkülözőknek kedvezett. E rendeletet azonban megelőzte I* Ferenc József

1859-ben december 20-án kiadott pátense, amely az ipart két ágra: szabad és engedélyezett ágra osztotta.

Már ez a nyílt parancs utal a szervezeti változás kívánalmára, miközben az iparosok új szervezete gyanánt a céhek helyett az ipartestületet jelölte meg. Ennek értelmében a már meglévő ipari testületek, a céhek kötelesek voltak alapszabályaikat ennek szellemében átalakítani, és az országos politikai hatóság engedélyéhez kötni. A bomlás és átalakulás folyamata tehát már e nyílt parancs szövegéből is megállapítható s ezért indokolt, hogy minden testület alapszabályt készítsen, amelyet a politikai hatóságnak kellett jóváhagynia. A nyílt parancs kifejezetten ipartársulátokról szólt. /Genossenschaft/ A céheknek mindössze a nevét hagyta meg.

A céhek mint az ipari közigazgatás alsó szervei, intenziven lényegében a szabadságharcig működtek. Ez időtől kezdve névlegesnek tekinthetők. Jogilag az 1872-es VIII. te. rendelkezési alapján bomlottak fel, amikor három hónap alatt fel kellett oszlaniok, utána 9 hónap alatt átalakulhattak ipartársulatokká; vagyonuk átszállt az új szervezetre. Éppen a vagyon megbontása érdekében a céhek legnagyobb része ipartársulatokká alakult, és folytatta működését.^ E- zért gyakori jelenség, hogy a jogfolytonosságot élvező ipartestületi jegyzőkönyvekben még céhes adatokat találunk, vagy a céhes jegyzőkönyvek végén az ipartestületek működésére utaló feljegyzések találhatók, mert a jegyzőkönyvek szétválasztása technikai szempontból nehézséget jelentett volna. így viszont a kutatás szempontjából mutatkozik hátrányosnak a helyzet, amikor a feltáró munka során az ipartestületi anyagból vissza, vagy a céhes anyagból előre kell keresni. Mindazoknak, akik e témakörben kutatni akarnak, feltétlenül körültekintően kell eljárniuk, hogy a rendelkezésre álló anyagban lehetőleg teljesértékü munkát tudjanak végezni.

Az első ipartörvény után életrekelt 1884. évi XVII. te. az ipartestületek szervezésére nyújtott lehetőséget, amelyekről e fejezetben már szó volt.

Az ipartársulatokba nem volt kötelező a belépés. Ha viszont valaki be akart lépni, e jogot még akkor sem lehetett megtagadni, ha nem volt képesítése, mert az ipar szabadság e korábbi kényszert feloldotta. Ez volt tehát a fő probléma, amely e^k vitára adott lehetőséget, viszont érthető volt abból a szempontból, hogy e rendelkezés bizonyos tekintetben visszahatás volt a céhek kemény törvényeire, mely szerint csak a vizsga letétele, a legényidő eltöltése, a vándorlás bizonyítása, mestervizsga és mesterasztal megfizetése után juthatott be