Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)
IX. fondcsoport. Testületek
- 518 -1-2 Munkakönyvlajstrom 1924-1949 3-4 Segédlajstrom 1924-1950 Biharnagybajom, Báránd, Bihartorda, Dancaháza, Nagyrábé, Sáp, Sárrétudvari. Szerep községekből. IX.219. A TISZACSEGEI IPARTESTÜLET IRATAI 1946-1950 1 kötet, 0,10 fta 1 Munkakönyvek nyilvántartása 1946-1950 IX.220. A BALMAZÚJVÁROSI IPARTESTÜLET IR/JAI 1946-1950 1 kötet, 0,03 fm 1 Segédnyilvántartási törzskönyv 1946-1950 IX,227-256, A DEBRECENI IPARTÁRSULATOK IRATAI /Béres András/ Debrecen város fejlődésében, mint ahogyan arről már a céhekről szóló fejezetben részletesebben irtunk, lényeges változásokat tapasztalunk a XIX. század elejétől, A gazdasági fejlődés során kialakulnak a tőkés termelés csirái, amelyekhez a céhek már nem tudtak alkalmazkodni. Hanyatlásuk meggátolhatatlan volt, s végül megszüntetésük szükségessé vált.^ A céheket az 1872. évi VIII. te. szüntette meg, amely az ipar szabad gyakorlását igyekezett támogatni, de ezúttal nagyon sok, később szabályozandó lazaság forrása lett. E törvénycikk nagyobbarányú fellendülés kiindulópontját is jelentette.2 Külsőségekben még tovább él a céhszervezet néhány hagyománya, melyeket tudatosan mentettek át a jegyzőkönyvek és más céhiratok folyamatos vezetésével, de mind inkább előtérbe léptek a céheket jogilag felváltó ipartársulatok, Amikor pedig az 1884. évi XVII. te. létrehozta a meglehetősen he®szú életű ipartestületeket, lényegében a kapitalista kisipari gazdálkodás alapjait szervezte és teremtette meg.^ Az 1872-es ipartörvény az ipar süllyedésén, a kézmüiparosok szorongatott helyzetén kívánt enyhíteni, de a céhek megszüntetése révén nem oldotta meg a helyzetet. A korábbi kötöttségekkel szemben mindenki szabadon gyakorolhatta a mesterséget, ami viszont nagy felháborodást keltett több kézmüiparos körében. A szétzilált korábbi kötött forma fellazulásával megbomlott az egységes szervezet, nem volt tovább összefogó erő, s a helyzet méginkább a hanyatlás képét mutatta. Ezen a szervezetlenségen okulva alkotta meg a törvényhozás az 1884, évi XVII. t.cikket.’’ Az 1884. évi XVII. te. magasan felülmúlta első ipartörvényünket és nagyon hosszú időn át érvényben lévő rendelkezésével a kézműipar talpraállását, fennmaradását és fejlődését is elősegítette. Az 1872-es ipartörvény ugyanis nem tartalmazott semmi olyan intézkedést, amely a romlás folyamatát megakadályozta volna, az iparszabadság, a korlátlan iparűzés lehetővé tételével egyenesen előremozditotta a kézmüvesipar tönkretételét. Hiába tüntettek ellene az előrelátóbb iparosok, hiába féltették az ipar korábbi jóhimevét, hiába tiltakoztak az uralkodónál a törvény tervezet ellen, annak életbeléptetését megakadályozni nem állt
