Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)
VII. fondcsoport. A jogszolgáltatás területi szervei
- 402 -képviseletére szervezte meg a királyi ügyészségeket, mint a biréságoktól független és közvetlenül az igazságügyminiszternek alárendelt szerveket. A vádhatóságnak a bíróságtól való különválasztása abban is kifejezésre jutott, hogy az ügyész a biróság tagjainak tanácskozásánál és a szavazásnál nem lehetett jelen. Az ügyészséget a birósági hierarchiának megfelelően szervezték meg. A koronaügyész a kúria, a főü^észek, a táblák, az ügyészek pedig az elsőfolyamodású törvényszékek mellett látták el a közvádlói feladatokat. Az ügyészség volt az elsőfokú vádhatóság ás az volt a kötelessége, hogy' a hivatalból üldözendő bűncselekmények esetében az eljárást megindítsa. A vizsgálat törvényes és célszerű vezetése érdekében inditványokat tehetett s a vizsgálat eredménye alapján döntött az eljárás megszüntetése, vagy a vádemelés kérdésében. Az elsőfokú biróság előtti tárgyaláson képviselte a vádat s a kihirdetett Ítélet ellen fellebbezési joga volt nemcsak a vádlott terhére, hanem javára is. Az ügyészség hatáskörébe tartozott a biróság által jogerősen kiszabott büntetések végrehajtása is. Ebben a jogkörében felügyelt a törvényszéki fogházakra s köteles volt őrködni afelett, hogy a foglyokkal való bánásmód, őrizetük, élelmezésük, ruházatuk, a fogházak tisztántartása, egyáltalán a fogházi rend és fegyelem a törvényes rendelkezéseknek megfeleljen. Ezért havonta legalább egyszer a fogházakat ebből a szempontból meg kellett vizsgálnia. Az ügyészségek közvetlen felügyelete a főügyész feladata volt, aki az alárendelt ügyészségeknek minden ügyben kötelező utasításokat adhatott. Az igazságügyminiszter utasítási joga valamennyi ügyészségre és főügyészségre kiterjedt. Az igazságügyminiszternek és a főügyésznek ez a joga azt jelentette, nogy bármely közvádas ügyben elrendelhették a nyomozást vagy annak megszüntetését, a vádemelést vagy vádelejtést s az utasított ügyészség ezt köteles volt teljesíteni. Ilyen, az ügyek érdemi eldöntését illető utasítási joga - a törvény szerint - a független bíróságokkal szemben sem az igazságügyminiszternek, sem a felettes biróság elnökének nem volt. A közvetlen állami akaratot tehát csak az ügyészség utján lehetett érvényesíteni, mert ha a nyomozás megszüntetés 're vagy a vádelejtésre kaptak utasítást, az ügy nem kerülhetett a biróság elé, illetve vádelejtés esetén nem hozhatott ítéletet, és a büntető eljárást meg kellett szüntetni. Megjegyzendő, hogy az Ítélőtábláknak az 1890:XXV.tc-vel történt decentralizációjáig főügyészség csak a két Ítélőtábla: a pesti és marosvásárhelyi mellett működött. Az ügyészségek hatásköre fokozatosan bővült s a házassági jogról rendelkező 1894:XXXI. te. bizonyos esetekben félként való fellépését is biztosította, majd az 1911:1.te. 644.§-a értelmében a perek tárgyalásán is részt vehetett, indítványokat tehetett és az Ítéletek ellen fellebbezéssel is élhetett. Az 1912:LXIII. te. háború esetére kivételes hatalmat biztosított a kormány részére s az ügyészségek hatáskörét a sajtócenzurára is kiterjesztette. Az ügyészségnek a sajtóval kapcsolatos jogköre különösen a fasizmus időszakában vált egyre szélesebbé. A debreceni ügyészség 1872-ben kezdte meg működését»azonban 1923-ig csak egyetlen irata található éspedig a főügyésznek a közveszélyes munkake„ , iip rülókról hozott 1913:XXI«tc. helyes vegrehaj tasara vonatkozó utasítása.
