Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)

V. fondcsoport. Megyei városok és községek

- 291 -a kisközségek tartoztak. A két utóbbi között az önkormányzat ^akorlásának szélessége körül volt nagy különbség, miután a kisközségek nem rendelkeztek olyan gazdasági alappal, hogy nagyobb létszámú tisztviselőt és a községi önállósággal együttjáró kiadásokat vállalhatta volna. A kisközségek nem választottak önálló jegyzőt, hanem valamely körjegyzőségen belül alakították ki önkormány zatukat•

Mindhárom községi szervezetnek megvolt a saját képviselőtestülete, a saját elöljárósága; a városokról most nem beszélve a kisközségek ügyintézése a körjegyzősági székhelyközséghez kapcsolódott, miután a vezetőjegyző azonos személy volt. Az elöljáróság létszáma is kisebb volt a kisközségekben, mint a nagyokban, amellett természetszerűleg - éppen anyagi nehézségeik miatt - nem gyakorolhattak oly széleskörű hatósági, gazdasági, művelődésügyi feladatkört, mint a nagyközségek.

A községi hatalom döntő szerve, az autonómia nyilvánvaló formája a községi képviselőtestület volt, amelynek tagjai között 50 %-ot a virilisek képviseltek. A két világháború között a testületi gyűlések, az ú.n. közgyűlések, vesztettek jelentőségükből és egy kiemelt község vezetőjegyzője: Koncz János állapította meg 1940-ben, hogy "ma közöny és részvétlenség jellemzi leginkább ezt a testületet". Valóban: a tagok sorában csak igen kevesen foglalhattak helyet éppen azok közül, akiknek a sorsáról sokszor kedvezőtlenül döntöttek, de akik ugyanakkor akár a háborús teherviselésből, akár az adóból viszonylag,.jövedelmük arányaihoz mérten a legmagasabb mérték szerint vették ki részüket. A kapitalista képviselőtestületek Írásai között ritkán találhatók munkásvédelmi intézkedések, földkövetelő hangok, a vezetőség ellen irányuló harcos kiállások.

Az elöljáróság minden községi típuson belül a felsőbb közigazgatási hatóságok rendeletéit és a képviselőtestület határozatait hajtotta végre, ezen túlmenően minden olyan ügyben intézkedett, amelyet a törvények nem tartottak fenn magának a képviselőtestületnek, vagy valamelyik állami szakigazgatási szervnek.

Az előljárósági tagok közé tartoztak kis községben a biró és helyettese,

2 esküdt, a székhely községben hivataloskodó körjegyző, az ugyancsak odatartozó körorvos és körgyám. A nagyközségi elöljáróság tagjai között találjuk a bírót, a törványbirót, 4 esküdtet, a községi pénztárnokot, a községi jegyzőt, a közgyámot és a községi orvost. Utóbbi három rendszerint a körpegyzőség egész területén tevékenykedett, de a nagyközségnek - ha anyagilag megtehette - joga volt önálló községi orvost is választani.^A községi tisztviselők állománycsoportra tagolódtak. Az I. "Fogalmazási csoportban" tartották nyilván a vezetőjegyzőt, s ha voltak, más jegyzőket, a segédjegyzőt, az orvosokat, az állatorvosokat, a mérnököket, a gazdasági szakértőket. Ma ezeket vezetőknek és ügyintézőknek neveznénk. A II. csoportba az irodatisztek, a III. csoportba a dijnokok, a IV-be a szegődményesek tartoztak. Utóbbiak között nem mindenkor a képesítés volt a döntő megkülönböztetési ismérv, mert szegődményesként alkalmaahattak szerződéssel igénybevett szellemi munkást is. Maguk a szellemi szükségmunkások például az 1930-as években mindenkor szegődményesekként, tiszteletdij ellenében látták el feladatukat.