Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)
IV.B. fondcsoport. Megyei törvényhatóságok és törvényhatósági jogú városok iratai
- 159 -tartották utolsó ülésüket. A képviselőtestület - városi bizottmány - egyes kérdéseket választmányok utján oldott meg. A forradalom után az 1848. évi 5. t.c. alapján megalakult a képviselőtestület "középponti választmánya", amely az új testület öszszetátelére is befolyást gyakorolt; e téren az elv az volt, hogy a "képviselőtestület tagjai kijelölés nélkül választatnak", emiatt Debrecenben a megyékben megszervezett kijelölő bizottság működésére nem volt szükség. A központi választmány a tisztségviselő személyek kijelölésével közreműködött a tisztujitásnál. A középponti /központi/ választmánynak döntő feladatköre azonban az országgyűlési képviselőválasztók névjegyzékének elkészítése volt. A választójoggal biró személyekről fennmaradt névjegyzékek egyénileg és tételesen soroljá fel az új rendszerben szavazati joggal bírókat és ezzel ez a forrástipus a város társadalmi strukturájálnak megrajzolásához jó adatokat szolgáltat. A polgári forradalom Debrecen korábbi hivatalszervezetét csak részben alakította át; nagyobb változás lényegében azzal következett be, hogy kettévált a közigazgatási és a törvénykezési tanács, két osztályszervezet alakult ki; ezzel egyidejűleg a főbirói állás feudáliskori monopolhelyete az egész városigazgatás összefogása révén megszűnt; a polgármester lett a közigazgatási és a főbíró a törvényszéki ügyek vezetője, de mindketten a képviselőtestület és annak végrehajtó bizottsága, a tanács - a volt senatus - irányítása alatt álltak. A városi tanács személyzeti állománya, a tisztségviselők száma az 1848 május 22-27 napokon lezajlott választások után az alábbi volt: polgármester, főbíró, főkapitány, 12 tanácsnok, jegyzők, népszónok, rendőrkapitány, mező- és kaszálóbiztosok, stb.; összesen 37 választott tisztségviselőről tudunk. A személyeket illetően 18 fő már korábban is viselt valamilyen méltóságot, mig a többit a májusi választásokon emelték tisztségükbe. A tanács - mint említettük - a közgyűlési határozatokat végrehajtó állandó testületi szervezet volt; gyakorlatilag azonban a tényleges hatalmat tartotta kezében, annál is inkább, mert a tisztségviselő tanácstagok a város kiemelkedően gazdag rétegéből kerültek ki. Elnöke a polgármester volt; a tanács - szemben az önkormányzati testületekkel - az abszolutizmus idején is továbbműködött azzal a különbséggel, hogy az elnököt nem választották, hanea 1850-től kezdve a főispán nevezte ki. Amikor a képviselőtestületi közgyűlés és vele együtt a szükebbkörü tanács 1854-ben véglegesen megszűnt, a város az u.n. községtanács irányítása alá került, mert a községtanácsban tömörült a lakosság képviselete. Ettől kezdve a városigazgatáson belüli középfokú testület, mint a közgyűlés és a hivatali osztályok összekötője nem működött, hanem egyedül a községtanács és a magisztrátus látták el a jelentkező feladatokat. A tanácsi ügyiratok az 1848/49. évek életének minden vonatkozásában kiemelendő értékűek, miután lényegében a tanács ügyigazgatásában összefutottak a különféle szakhivatalok iratai, itt őrizték meg a minisztériumi rendeleteket, a népösszeirásokat, a hadfogadójelentéseket, a szabadságharc fővárosának feladataival összefüggő Írásokat; sajnos, csak kevés szakhivatal iratai maradtak
