Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1623/1625 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 41. (Debrecen, 2010)
hagyták, mely most is ott vagyon, az kik is mind ősiül maradt jók voltak. Vizsgálatot (kér). 5. Kolbászi (Kolbazij) Máté a vizsgálat szerint a Fejér (Fejer) Mihály fiának és lányának két fia, a feleségétől született gyermekei atyai javainak ügyében Paci (Patzi) Jánossal és Kaskötő (Kaskoto) Mihállyal szemben Kása (Kasa) Mártont prókátorává tette, miközben a másik fél él a vásár szabadságával. 449. oldal Március 9. 1. A böszörményi (de Beöszormenij) hajdú, Kovács (Kovacz) Mihály felperes és a debreceni (Debreczeniensis) Bornemissza (Bomemizza) István alperes között a felperesnek az alperes általi ok nélküli elfogása ügyében, melyet úgy tűnik megcselekedett, így határoztunk. A felperes tanúi által előhozott levelekből világosan kitűnik, hogy 9 tanúk által az vallatik, hogy mikor Bornemissza István ötét tolvajnak fogtatta, úgy fogtatta, hogy ő volt nyilván az ő tolvaja. Tehát mivel itt az első meghallgatáson tiltakozott, hogy ha azt reá bizonyította, tehát eddig csak tagadta, de immár nyilván reá bizonyítja mind tolvajságát. Miután elengedték azon a napon törvény szerint, kölcsönösen megbékéltek. Vizsgálatot is kér. Mivel penig ugyanezen szék szerint azt mondja, hogy mind tolvajságát, mind orságát is bizonyítja, tehát mindkettőt egyaránt bizonyítson. Vizsgálatot (kér). 2. Oláh (Oláh) János Berecki (Bereczkj) Pállal szemben bizonyos adósságok felőli vitában, mivel az alperes, Berecki Pál tagadja, hogy bizonyos tallérok nála lennének, a Berecki Pál és társának kötelező leveleire, a maga személyében esküdjék. Hogy ő az adós levélben való kötések szerint az adósoknak vitte fel patain (pataj) az pinzt, patai főbíróiul, nem három forintban, hanem harmadfél forintban, mert kötélén fel kellett vinni, félvén, hogy többször oda ne fáradjon az patai (Pathai) főbíróiul, az kinél Berecki Pálék hatták volt, mert magok ott sem voltak. Az alperes fellebbez a szenátusnál felülvizsgálat végett. 3. Kaskötő (Kaskeötö) Mihály Kolbászi (Kolbászi Mátéval szemben tanúkkal bizonyítsa, hogy az ő nénje, Fejér (Feier) Andrásné mikor megholt, azelőtt testámentumot tött az szerint, hogy ő neki minden javai az két árva számára Fejér Mihály fiaira ő nála, mint hű kéznél felszámláltatván megtartassanak. 4. Az esküdtbírók szenátushoz fellebbezett határozatát Berecki (Bereczki) Pál és Oláh (Oláh) János között a szenátus kijavította és így határozott. Oláh János mind az társával, Török (Török) IsFánnal egyetemben eskedjenek, hogy ők kötélen vették fel az tallért három forintért, mert féltek, hogy odavész. Az alperes miután ezt meghallotta, prókátorát visszahívta. 5. Az esküdtbírák szenátushoz fellebbezett határozatát Szíjgyártó (Zigarto) Gergely és Ötvös (Eötvös) Pál között az ezüstkapcsok ügyében a szenátus minden téren jóváhagyta. 24