Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1620-1622 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 40. (Debrecen, 2008)

váradi (Varadiensis) pásztorral szemben hogyan vállalta magára, a ház értékét, mely 10 forintot tesz ki hasonlóan magára vállata a szavatosság erejénél fogva, a háznak az örökösi és eladási papírjait az említett Kalmár Mihálynak adja ki mindenféle pereskedés nélkül. 2. Ugyanez az asszony, Táncos (Tanczos) Gáspámé velünk szemben személyesen megjelenve, minden terhet magára vállalva és mindenekért felelve vallomást tett. A házát, mely a Cegléd (Czegled) utcán található az északi részen, keleti szomszédságban a Jenéi (Jenej) János özvegye házával, nyugati pedig Kádas (Kádas) Tamás házával, örökös jogon odaadta és eladta a tekintetes Kalmár (Kalmár) Mihálynak 210 forintért, és ahogy adta és odaadta testamentumba írták, és ezután kiadták a végrehajtóknak. 3. Tót (Thot) Imre felesége, Margit Mészáros (Mészáros) Jánossal szemben a rágalmazás, hamis híresztelés és gyalázkodás ügyében és hogy a vérséget tagadta, megtagadva a másik felet bizonyítsa azt először, hogy Mészáros János elsőben vérségét is megtagadta, annak utána orvnak és kurvának szidalmazta, 15-öd napra. 335. oldal 1. Sárközi (Sarkeözj) Mihály a Borsos (Borsos) Szabó (Zabo) János özvegyét a 29 forint adósságról a törvény segítségével harmad napra elégítsék meg. Augusztus 7. szombat 2. A meghalt Somogyi (Somogij) Mihálynak dolgairól és javairól, melyek a kőboltban törvényileg eddig el voltak zárva a családtagok között így határoztunk. Mivel túlságosan káros az eladandó dolgoknak titkos bezárása, az örökösök ebből kárt szenvednek, vagy az özvegy szenved kárt az árvák mindennapos élelmezésére és fenntartására egy férfit állítsanak azzal a feltétellel, hogy a jövőbeli óvás végett azoknak a dolgoknak és portékáknak kezdettől fogva legyen összeszámlálása és leltára lajstrom szerint, hogy a későbbiekben számot adjanak róla. 3. Ferenc, a néhai Siket (Sjket) más néven Hentes (Hentes) János fia köti fejére magát, ha többször éjjeli lopásban horoggal, való vonással ablakokon találtatik, fejével érje meg. Most pedig a hóhér vesszővel ütlegelve kiűzte a városból. 4. A váradi (Varadiensis) Szűcs (Zucz) István a városunk első szűcsmestere, valamint Derecskéi (Dereczkej) István szintén a városunk szűcsmestere között bizonyos báránybőrök ügyében, amelyeket Csengeri (Czengeri) István ebbe a városba hozott, ezek miatt keletkezett viszály és perpatvar dolgában így határoztunk. Erősítse meg, hogy a váradi felperes az említett bőröket Csengeri (Czengeri) István által a maga érdekében Budáról elszállíttatta. Annak okán Csengerinek a 20 forintot odaadta, mikor először elment a dolognak becsülete végett. A másik fél ezzel szemben cselekedett, mikor azok a bőrök céhbeli mesterségük végett valaki vagy valakik által bekerültek ebbe a városba. 336. oldal A város szűcscéhének szabályzata szerint közösen álljanak ki és járjanak el, s miután először letették azoknak az árát, Csengeri adja vissza a váradinak a pénzét, az ebből

Next

/
Thumbnails
Contents