Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1620-1622 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 40. (Debrecen, 2008)
keletkezett kárt hogy ne szenvedje el, mivel más árat szabott ennek a helynek a privilégiumával szemben. 1. Ugyancsak a váradi (Varadiensis) szűcs, István a mi Derecskéi (Dereczkei) Istvánunkkal szemben a rágalmazás közbenszóló perében bizonyítsa azt, hogy azt mondotta Jakab csak ...(?) köztünk, 15-öd napra. Vizsgálatot (kér). 2. Egy bizonyos Nagy (Nagij) Tamás Korpás (Korpás) Jánossal szemben bizonyítsa azt, hogy azért fogtatta ő meg Korpás Jánost, hogy or és tolvaj. Vizsgálatot (kér). Augusztus 9. 3. Margit, a Tót (Thot) Lőrinc felesége felperes, a Nagy (Nagj) István és András feleségeivel szemben tanúkkal bizonyítsa azt, hogy mind az két asszony, Nagy Andrásné és Nagy (Nagi) Istvánné ötét rút gyalázattal illették, ornak és nem jámbornak, varázslónak is mondották, harmad napra. 4. A váradi (Varadiensis) Csorgasz (Czorgasz) Jakabné házának kiosztott földjét, mely ház Debrecenben (in Debreczen) található a Szent Anna (S. Anna) utcában, keleti szomszédságban a Csizmadia (Czismadia) Mihály házával, nyugati pedig Házkötő (Haszkeöto) György házával miután elhagyta a várost az utca kapitányai segítségével felértékeltette 125 dénárra, miután pedig a Varga (Varga) István az áruba bocsátott házat 125 dénárért elfogadta velünk szemben örökös jogon neki odaadta és átengedte valamennyi fiáért és lányaiért felelve, s testamentumba írták. 5. Nagy (Nagj) Benedek és Mike (Mike) Pál Madarasról (de Madaras) Korpás (Korpás) János segítségével jog szerint elnyert 25 forint 50 dénárt, amely adósságot a hitelező egy teljes hónapra ígért, melyet az utolsó törvénykezéstől számolva kell megfizetni. 337. oldal Augusztus 12. 1. Csergi (Czergj) Margit, a Nagy (Nagj) Imre felesége Mészáros (Mészáros) Jánossal szemben az ellene tett rágalmazást a saját szájával is előadta, tanúkkal is bőségesen és világosan bebizonyította. Mivel tehát az alperes az első kihallgatáson tiltakozott, azt pedig a felperes megerősítette, hogy valami mást mondott, most tehát így határoztunk. Mészáros János tehát bizonyítsa tanúkkal, hogy Nagy Imréné, Margit nem jámbor, varázsló, ördöngös és orv is. 15-öd napra. Vizsgálatot (kér). 2. Ugyancsak ebben az ügyben a tekintetes Nagy (Nagj) István és András feleségei, akik részesei voltak ennek a rágalmazásnak, melyet tanúkkal bizonyítottak, szóban is adják elő, majd bizonyítsák ténylegesen a felperessel, Margittal szemben, hogy kurva, varázsló, orv is. Vizsgálatot (kér). Augusztus 28. 3. Tiszteletre méltó Bíró (Biro) Benedekné, az említett Nánásról (de Nanas) való Margit velünk szemben személyesen megjelenve ilyen vallomást tett. O a rokonának, Ilonának, a nemes Dezső (Desö) Gergely özvegy feleségének, aki szintén nánási volt, bizonyos ingó vagyona, úgy mint készpénze és bizonyos debreceni (Debreczini) asszonynak való bútorai, melyeket a Sánta (Santa) Kalmár (Kalmár) János szobáiban, a Kalmár (Kalmár) János feleségének megbízható kezében elhelyezte, és a Dezső