Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1610, 1618-1619 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 38. (Debrecen, 2007)

gyakran azonban megmenekült a halálos ítélettől, és elég volt eklézsiát tartania (1618: 29/3) Általában jellemző a korabeli ítélkezésre, hogy „egyenetlen." A legsúlyosabb büntetést is meg lehetett váltani, de előfordult, hogy lopás miatt akasztófára küldték a tetteseket (1619: 135/5). Ez nem meglepő egyébként abban a városban, ahol a vagyon gyarapítása és védelme olyan lényeges szerepet játszott. Igen változatos a büntetése a káromkodó, szitkozódó embereknek: eklézsiakövetés, száműzés, nyelvváltság, pellengér (1610: 580/7). A legkegyetlenebb büntetést a boszorkányokra szabták ki: elevenen megégették őket. Szerencséje volt annak, akire nem tudták rábizonyítani bűbájosságát (1619: 171/9). Érdekes fogadalom-tételről olvashatunk az 1610. évi jegyzőkönyvben (1610: 643/7). A részeg Ötvös János gyújtogatással fenyegetőzött, amikor elfogták. Nagy szerencséje volt, hogy súlyosabb büntetése nem lett, hiszen a köz javát sértette a gyújtogatással, s ez a város vezetése szerint megengedhetetlen dolog volt. A fejedelmek megbecsülték Debrecen városát, és méltányolták annak nagy gazdasági és kulturális jelentőségét. Nem voltak szűkmarkúak sem a város kiváltságait megerősítő és bővítő oklevelek osztogatásában, sem a város vagyonának gyarapításában. Bethlen Gábor az enyingi Török család 1618. évi magvaszakadása (1619: 103/1) után Debrecent nem adományozta el többé senkinek, hanem megtartotta a fejedelmi fiskus számára. Ily módon az erdélyi fejedelem magánföldesúri birtoka maradt a szabad királyi városi rang elnyeréséig. Az esedékes földesúri adót a fejedelmi kincstárba kellett szolgáltatai, melynek összege kétezer forint maradt (1619: 115/1). Bőkezűen pártfogolták a debreceni egyházat és iskolát is. Báthory Gábor a szepesi dézsmát rendeli a debreceni diákság élelmezésére (1610: 620/7), Bethlen pedig a tokaji szőlőket. A debreceni iskolából kikerülő papokat meghívták magukhoz és erdélyi püspökké, vagy udvari lelkésszé tették őket. Az Erdélyhez való államjogi tartozás a várost megóvta attól, hogy az egyre erőteljesen kibontakozó ellenreformáció a vallási egységet megbontsa. A másfél évszázad alatt beköltöző lakosok a már korábban is meglévő tiszta magyar etnikai egységét sem veszélyeztették. A nótárius többnyire latinul jegyezte le a városi magisztrátus előtt zajló igazgatási és igazságszolgáltatási eseményeket. A magyar nyelvű részeket dőlt betűvel jeleztük, és igyekeztünk megőrizni a 17. századi beszéd jellegzetes vonásait. Az 1618. évi jegyzőkönyvvel kezdődően megváltozik a betűtípus és az írásmód is azonossá válik. Valószínű, hogy nemcsak a jegyző személye változott, hanem új gyakorlatot vezettek be: ekkor már nem a tanácsüléseken készült fogalmazványokat kötötték be, hanem a róluk utólag készített másolatokat.