Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1608-1609 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 36. (Debrecen, 2005)

BEVEZETÉS A kiadványsorozat újabb kötete az 1608. és 1609. év tanácsüléseinek feljegyzéseit tartalmazza. A jegyzőkönyvek nem számolnak be országos nagy eseményekről, nagyobb veszedelemről: sem fosztogató seregekről, sem a vörös kakasról, a tűzvészről. Egyszerűen a mindennapi élet eseményeit rögzítették. Természetesen ez nem jelentette azt, hogy a város zavartalanul virágozhatott, hiszen állandó fenyegetettségben élt a portyázó török,- tatár,- németes hajdúkatonák miatt. Cserei Mihály isteni gondviselésnek tulajdonította, hogy Debrecen annyi veszedelem között nem pusztult el, de a városvezetők inkább azt a közmondást tartották szem előtt, hogy: „Segíts magadon, Isten is megsegít!" A városi jegyzőkönyveket olvasva többször találkozunk olyan büntetés-indoklással, hogy azért ítélték el a tettest olyan szigorúan, nehogy annak büntetlen cégéres vétke a városra hozza a mindenható haragját. Debrecen oltalmát igazából a pénz és a városatyák ügyes diplomatizálása biztosította. Jó viszonyban volt a magyar királlyal: Rudolffal 1607-ben, Mátyással 1608-ban erősítteti meg a város kiváltságait. Adót fizet természetesen az erdélyi fejedelemnek is, Báthory Gábortól 1609-ben kéri szabadalmainak megerősítését. Kedvezően alakultak a törökökkel való kapcsolatuk. A török levelek mérsékelt hangvétele híven tükrözi azt a hatalmi hanyatlást, ami a birodalmat ebben az időben jellemezte. Nyugtalanító portyázásukkal azonban számolni kellett, erre utalnak azok a jegyzőkönyvi bejegyzések, amelyek török rabságról, rabságból való kiváltásról szólnak. A hajdúk is fosztogatásaikról voltak híresek. Az 1607-1608. évi felkelés után tovább folyt a hajdúk letelepítése. Báthory Gábor ahol lehetett kereste a hajdúk jóindulatát, s érdeklődése sorsuk iránt haláláig nem szűnt meg. Szabadságot adott nekik, de megtiltotta a portyázásukat. Debrecen elöljárói pedig kikötötték, hogy ha a városban laknak fizessenek élésadót. A vezetők mellett hajdúkatonák is megtelepedtek a városban, de a velük való összeütközésnek csak elvétve vannak nyomai a jegyzőkönyvekben. Debrecen életét tehát nem zavarta nagyobb hadjárás. A város és környékének átmeneti nyugalmi állapotára utalhat az a tény is, hogy a debreceni polgárok sorába való felvétellel, beköltözéssel alig találkozunk. A jegyzőkönyvek a két járás (Felső és Alsó) szenátorainak, az első bírónak (Mészáros Benedek és Tolnai Imre) a 12 esküdtbírónak, a bor-, ser- és vásárbírónak felsorolásával kezdődik. Az 1608. évi jegyzőkönyv az utcakapitányok neveit is tartalmazza. A mezőváros jegyzője az 1600-as évek elején Tibai András volt. A bejegyzések tanúsága szerint nemcsak literátus (írástudó) hanem tekintélyes vagyonos polgár is volt. A többi tisztviselővel szemben a jegyző alkalmazott volt, rendes illetményt kapott. A jegyzőkönyvben a tanácskozások nagy részét egy nótárius jegyezte le, akinek írása jól olvasható, bár ezt több helyen tinta-, illetve vízfolt nehezíti. A latin és magyar szövegek gyakran váltogatják egymást, mondaton belül akár többször is. Általában latinul használja a közigazgatási szaknyelv kifejezéseit. A hivatali nyelv formális elemeinek latinul való használata hivatalos jelleget kölcsönöz a jegyzőkönyvnek. A nótárius azonban a latin nyelvben kevésbé volt kompetens. Amikor a konkrét ügy tartalmára tért át, amihez már alaposabb latin tudásra lett volna szükség ott magyarra fordítja a szót. Ez a váltás alaposabb odafigyelést igényelt a fordításnál. A feljegyzések nagy része adósság miatti perbehívásokról szólnak. A kisebb-nagyobb adósságok mellett az 1000 forintot meghaladó követelésekkel is találkozhatunk. A magánjogi, vagyoni jellegű perek többsége pénzbüntetéssel járt. Az esetek többségében a per befejezésével nem találkozunk, a bíráskodás rendje szerint a bíró által megidézett miután megjelent, a feleletre határnapot kapott (3 vagy 15 nap). Ha az ítélettel elégedetlen volt, az ügyet továbbküldték a szenátushoz, majd a fejedelemhez. Voltak esetek, amikor fellebbezésről nem lehetett szó, a döntés napján végrehajtották az ítéletet. Nagyon ritka az elöljárók és a városi szegénység közötti