Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1597-1598 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 34. (Debrecen, 2002)
BEVEZETÉS A két (1597-1598) évi magisztrátusi jegyzőkönyv a két évben végbement politikai változásokról nem emlékezik meg, pedig Erdély, ahova Bihar megyével együtt ekkor Debrecen is tartozott, átmenetileg ismét királyi uralom alá került. Mikor Báthori Zsigmond 1598 elején - néhány hónapi oppelni tartózkodás után ismét visszatért Erdélybe, a tizenötéves háború a fejedelemségre is átterjedt. Mehemed pasa 1598. szeptember 20-án megkezdte Várad ostromát, de 35 napi sikertelen küzdelem után felhagyott vele. (Szamosközy István: Erdély története. Bp., 1977. 136., 140-148. 1. ) Azért a jegyzőkönyv egy meghiúsult sószállítás kapcsán megemlít annyit „miután akkor volt a háborúnak dereka, akkor vítták Váradot, akkor fogadása szerént nem hozhatta ki a sóját." (Mag. jkv. 1598: 360/1. reg.) Ezeknek az éveknek súlyos társadalmi és politikai problémája a szabad hajdúk ügye. A protocolíumokban is szó esik erről. Nagyon meglepő, hogy már személynévként is kezd meghonosodni, az intézkedésekből ítélve, nem éppen rokonszenves jelentése ellenére. (1598: 423/8 reg.) Más alkalommal a városi bormérésben, a Kardos háznál, a hajdúk közé beállott lakosok hatalmaskodását tárgyalja a tanács. (1598: 421/1. reg.) De még jellemzőbb - a róluk szóló feldolgozásokban erről kevés szó esik -, hogy még a XVI. század végén is vannak, akik eredeti foglalkozásukat gyakorolják. Egyik debreceni polgár szolgálatában álló azt vitatta, hogy gazdája nem úgy fogadta, hogy hajdúja lesz és minden marhájának gondját viseli, hanem „házi legény volt, nem hajdú." (1597: 287/5. reg.) Az akkor már félévszázad óta tartó török-magyar együttélésre két jellemző adat is található. Az egyik egy becsületsértési per, Szentpéteri János, a mezőváros legtöbbet foglalkoztatott prókátora - különben patrícius nemes - az előző évi főbírót bírósága idején az előtte forgó perben valamilyen okból „török nyelven gúnyos formában aga névvel szólította". Ez úgy látszik, nagy becsületsértés lehetett, mert bírósága idején Nagy Gál István a tanács előtt beperelte és „nehogy a bíróság alatt nagyobb ügy támadjon", „nem örökre, csak az hivatalviselése alatti időre, eltiltották a prókátorságtól". A következő évben - már Duskás István bírósága alatt - Szentpéteri János törvényszék elé idézte Nagy Gál Istvánt. A szenátus úgy találta, hogy az tisztsége idején sohasem sértegette a prókátort, de most perbe foghatná. A döntés ellen Szentpéteri az ügyet a fejedelem székére fellebbezte, de nem engedték meg neki. Néhány nap múlva újra tárgyalták, és a perújítást nem engedték meg azzal az indoklással, hogy „a város régi szokása szerint becstelenítési perben sem fellebbezést, sem más bírói fórumon való perindítást nem engednek". Mivel Szentpéteri továbbra is mocskolódott, hogy „ezután sem mérsékeli magát, ahhoz magát nem tartja, hanem a törvényszék színe előtt élőszóval azt mondja, hogy úgy sem akar prókátorkodni, a nemakarón pedig nem esik jogtalanság "(1598: 431/3., 432/8., 433/1. reg.). Nem kevésbé jellemző a másik per sem. A Gyulán történt eset - valami oknál fogva a szenátus előtt folytatódott. Tamási János egy török inas miatt az ottani kádi elé került, az felmentette. A fellebbezett ügyében a bég is felmentő ítéletet hozott. Itt most a szenátus előtt igazolni kellett magát, hogy a pere végül is magyar bíróság előtt folyik. (1598. 487/ 2. reg.) A két évi jegyzőkönyvben számos beköltöző ügyében dönt a tanács. A befogadásról szóló szövegek nagyon változatosak. 1597-ben „Szeles István magát Debrecen város (civitas) polgártársává (concivis) tette a szokott jel (signum) lefizetése mellett." (1598: 309/4. reg.) Más beírás szerint az új beköltözőt 33 dénár lefizetése után polgárként „mint állandó
