Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1597-1598 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 34. (Debrecen, 2002)

5. Márton (Marthon) János is harmadnapra, a megrugdosás miatt ugyancsak harmadnapra felelni tartozik. 6. Nagy (Nagj) Péter felperes és Nagy János alperes között kára ügyében úgy döntöttünk, hogj a tanuk beossegessen behozzak, hogj az juhaz az juh mellett embert hagjot, hogj haza jeott betegh volt, az gazdának hire teotte, hogj ki menien, miuel hogj ideje korán ki nem ment, thwrje karath. Ezt a döntésünket Nagy Péter a tanács elé fellebbezte. 7. Sajó (Sajó) András néhai Sajó György özvegye ellen perújítás mellett másod ízben nincs jelen. 8. Sajó (Sajó) György özvegye tiltakozik amiatt, hogy Sajó András törvényes prókátora a törvényszék szeme előtt azt mondotta, hogy Sajó András, a megbízója, az említett néhai Sajó György javai miatt köztük támadt ügyben, már nem akar próbálkozni, hanem azt csendben abbahagyja. 467. oldal 9. Mivel Geszterédi (Gezteredi) Pál özvegye a levél hitelességének bizonyításában azaz azzal, hogy a bemutatott kötelező levél néhai Geszterédi István, alulmaradt, semmit nem tudott bizonyítani, azért a bemutatottat érvénytelennek jelentettük ki. 1. Ugyancsak ugyanazon felek között perújítás mellett úgy döntöttünk, hogj Gezteredj Paine bizonichia megh harmad napra, hogj Gezteredj Istuan ados nekj zaz eottuen egj forintal es hatuan pénzel s megh nem atta. vizsgálatot kíván. 2. Gyárfás (Giarfas) Mihály Kecskemétről (de Keczkemet) Kovács (Kowach) György minden vagyonát letiltja 110 forint miatt. 3. Derecskéi (de Dereczke) Kárló (Karlo) András Debrecen (Debreczen) város jobbágyságát felvállalta, ezért a mi polgártársaink és lakóink közé számláltuk, mint állandó tagot a 33 dénár lefizetése után a mezőváros régi szokása szerint oda számláltuk és beírtuk. 4. Balog (Balogh) János özvegye Varga (Vargha) Lászlót Csanak (Czianak) Gáspár ellen törvényes prókátorának állította. 5. Mocsári (Mochiary) János ugyanazt a Varga (Vargha) Lászlót, Bor (Beor) Márton ellenében prókátorának állította. 6. Kebelünkből való esküdtjeink elénk jönnek, esküjük alatt ünnepélyesen előadták, hogy ők a közelebb elmúlt március 9-én a törvényszék megbízásából Kelemen Péter nemes (felesége), Erzsébet és Kormány (Kormány) László (felesége) Ilona, néhai nemes Kalmár (Kalmár) Kristóf leányai, mint felperesek kérésére (a folytatás nincs beírva). 468. oldal AprilislS. 1. Néhai Fekete (Fekethe) Miklós özvegye néhai Sebesi (Sebessj) János javai megszerzése ügyében élhet az országos vásári szabadsággal 15 napig. 2. Kovács (Kovach) János Deák (Literátus) Imrét törvényes prókátorának állította. 3. Iszap (Izap) Gáspár Kovács (Kowach) János ellenében az országos vásári szabadsággal él 15 napig. 4. Szabó (Zabo) Gergely felperes és Rózsás (Rosas) Mihály alperes között a 45 forint adósság ügyében úgy határoztunk, a tanuk vallomásából világosan kitűnik, hogy babocsai (de Babochia) Deák (Literátus) István Tóbiás (Thobias) Istvánnal a teljes adósságról számadást csinált, annak levele nem lévén akadály, tartozik kielégíteni. 5. Isa (Isa) András Csirik (Chirik) Péter ellenében Deák (Literátus) Imrét állította prókátorának. 6. Debreceni (Debreceniensis) Mészáros (Mezaros) István, bárándi (Barandiensis) Tót (Thott) Gergely képviseletében, annak törvényes gondnoka, előttünk személyesen megjelent, fia, leánya, testvére, rokona és mindenki másnak - akire ezen úgy tartozhatna szabadon és önként bevallást tett, - a terhét és neheztelését vállalva, miszerint ő a házat és őt magát, a számadás megejtése után 45 forinttal adóssá tette, de mivel azután megadta, nem (tovább nincs) Szabó (Zabo) Gergely esküdjék meg, hogy neki 45 forintig adósa és nem adta meg. Az eskütétel után Rózsás Mihály a 45 forintot köteles megadni. 7. Varga (Vargha) László babocsai (de Babocha) Deák (Literátus) István képében, Tóbiás

Next

/
Thumbnails
Contents