Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 28. - Debreceni alapítványok a 20. században (Debrecen, 1997)
Előszó
3 Előszó A második világháború előtti magyar társadalom szerkezetéről, működéséről egyre több kiadvány nyújt hiteles tájékoztatást. A polgári intézmények sorában kiemelt helyet foglal el az alapítvány, amely Debrecen, illetve a Református Kollégium vonatkozásában az oktatás, a szociális ellátás fundamentális intézményének számított. Balogh Ferenc és Jakucs István kollégiumi tanárok felismerve a téma fontosságát, a századfordulót követően a kollégiumi levéltár anyagából feltárták, majd közreadták a Kollégiumhoz kötődő alapítványokat 1911-ig. Ezekkel a kiadványokkal megalapozták az alapítványok tudományos feldolgozását és megteremtették a további feltárások feltételeit. Az ő munkásságuk alapozta meg egy későbbi alapítvány-kataszter elkészítésének a reális lehetőségét. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár kiadvány-tevékenységében eddig is fontos szerepet kapott a forrásfeltárás, a forráskiadás. E program szerves részének érezzük a Kollégiumhoz kapcsolódó alapítványok feltárását, kiadását - a megkezdett munka folytatását, ami nemcsak az iskolatörténet, de Debrecen város társadalmának története szempontjából is fontos. A zömében 1911 és 1944 közötti forrásokat kronologikus sorrendben adjuk, a közlésnél a forráskiadványok általános gyakorlatát igyekeztünk követni. Az alapítványokat általában teljes terjedelemben közöljük, az esetleg elmaradt részekre utalunk. Az iratok keltezését kiemelten adjuk. Az iratok eredeti címét és a kezelési feljegyzéseket általában elhagyjuk. A szövegközlésnél szöveghüségre törekedtünk. A durva helyesírási hibákat és az értelmetlen mondatokat javítottuk. A stiláris javításoktól eltekintettünk. A szöveg után kerül sorra az alapítvány jellegének és lelőhelyének meghatározása, a jegyzetek közlése. Végezetül köszönetét mondunk a Tiszántúli Református Egyházkerület és Kollégium Levéltára volt igazgatójának, kötetünk lektorának Barcza Józsefnek, a jelenlegi igazgatónak Szabadi Istvánnak és a levéltár munkatársainak, akik minden támogatást megadtak a kiadvány elkészítéséhez. Szerkesztő