Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 28. - Debreceni alapítványok a 20. században (Debrecen, 1997)
Bevezető
4 Bevezető A debreceni alapítványok első korszaka a református egyházhoz, annak intézményeihez kötődik. Létrejöttük, szerepük elemzéséhez szükséges röviden áttekinteni az alapítványok megjelenésének körülményeit. A katolikus alapítványokat a királyi udvar, a nagybirtokosok és maga a katolikus egyház létesítette. A katolikus vagyonszemlélet alapján a hívek adományai csak kiegészítették a hatalmas egyházi vagyont, amely a földtulajdonból és az egyházi tizedből tevődött össze.1 A XIX. század végén került sor az alapítványok jogi rendezésére. A képviselőház 1880. szeptember 30-i ülésén gróf Apponyi Albert és Apáthy István képviselők tettek jelentést: „A magyarországi katolikus vallási és tanulmányi alapok és alapítványok jogi természetének megvizsgálása címmel.”2 Az előterjesztés azzal a céllal készült, hogy a fenti alapítványok tulajdonjogát kizárólagosan a katolikus egyháznak biztosítsa, pontosabban védelmet nyújtson ezek egy részének állami célokra történő felhasználása ellen. Az Apponyi-jelentésből kirajzolódik a magyar (katolikus) vallásalap keletkezésének és alakulásának a folyamata, hasonló áttekintést kapunk Apáthy István „Tanulmányi alapról” címmel előterjesztett jelentéséből is. A reformáció megjelenésével viszont egy olyan egyház szerveződése kezdődött el amely - bár funkciója megegyezett a katolikus egyházéval - nem részesedhetett a már kialakult tekintélyes egyházi vagyonból, mert a katolikus egyház határozottan elzárkózott az egyházi vagyon megosztásától. Pyber László, esztergomi vikárius és kanonok memorandumban fejtett ki a római katolikusok álláspontját, miszerint a protestánsok azzal, hogy kiléptek a római katolikus egyházból, elvesztették jogukat egyházi javak élvezetéhez: „Mert soha csak gondolatjában sem volt Szent Istvánnak, a magyarok első királyának, és (Isten után) az egyházi jószágok első találójának és Fúndátorának, se ő utána Szent Lászlónak, avagy akármely régi királynak, az, hogy Magyarországon lévő egyházi jószágok másoknak, hanem egyedül a római Anyaszentegyháznak egységében megmaradó katholikus Clérusnak és szerzeteseknek adattassanak.”3 Rácz István mutat rá, hogy a liberálisok a XVIII. század végén ismét felszínre hozták az egyházi vagyon és a tized kérdését.4 Az országgyűlés ellenzéki vezér- egyénisége, Kölcsey Ferenc kifejtette, hogy: „...úgy voltak országunk lakosai tekinthetők mint testvérek, kik az atyai háznál osztatlan lakoztanak, de ezen testvérek a reformáció után atyai házuknál többé meg nem értenék, osztozniuk kellett volna tehát, mint természet, s ország törvénye szerint testvérek osztoztanak, kik számba 1 Rácz István: Az ország iskolája. A Debreceni Református Kollégium erőforrásai. Debrecen, 1995.102.1. 2 A magyarországi katholikus vallási és tanulmányi alapok jogi természetének megvizsgálására a képviselőház 1880. szept. 30-ki üléséből kirendelt bizottság előadóinak gróf Apponyi Albert és Apáthy István országos képviselőknek jelentései. Szent István Társulat „Házi Könyvtára” 1883. XLIII. 129.1. 3 Zsilinszky Mihály: Magyar Országgyűlések vallásügyi tárgyalásai a reformátiótól kezdve. III.k. Bp. 1893.268-275.1. Közli : Rácz István i.m.96.1. 4 Rácz István i.m. 97.1.