Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1589-1590 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 27. (Debrecen, 1997)

házát 69 forintért eladta Csiszár (Czizar) Bertalannak. 4. Nagy (-) Albert Baranyai (Baraniay) Györggyel szemben nincs jelen. 5. Varró (Varró) Gergely özvegye Szűcs (Zwcz) Pál özvegye, Magdaléna asszony ellen nincs jelen meghallgatására. Július 29. 6. Baráti (Barathi) János felperes és Kádas (Kádas) István alperes között úgy ítéltünk, Lakatgyártó (Lakatiarto) Kristóf házából való kiköltözés ügyében, mivel a felperes gyámság cimén, s nem mint sajátját birtokolja a házat, mivel most már Lakatgyártó Kristóf árvája elérte a teljes kort, ezért a felperes tudniillik a gyám, harmadnapra köteles a házból kiköltözni, ha valami követelni, vagy perelni valója van az említett ház dolgában, azt törvényes uton perelje. Az ítéletünket a felperes a nagyságos fejedelem kúriájára megfellebbezte, felülvizsgálatra. Nem engedjük meg. 8. Gyulai (Gyulay) Boldizsár Aszalós (Azalos) Tamás összes javait letiltja 32 forint miatt. 9. Mocsári (Moczari) János ugyanezért 32 forint miatt letiltja. 10. Barát (Barath) Balázs Farkas (-) János összes javait 12 forint miatt letiltja. 239. oldal 1. Az vásárosok feleoll való vegezes. De emptione et venditione ferri Czetnek et aliis emanata deliberatum est. Hogy mikoron az vas Baniakroll ky indulnak az vasasok senki semmi nemew complarnak se szeomelekben se leuellek által eleibe az Tyzan innét ne mehessen, es innét az Tyzan meg se vehesse senki, hanem az varasban be tartozzanak hozni és harmad napig eozwessegel el ne adhassak es senki meg ne vehesse, hanem az vtan eoszuesegelis meg vehetik. Sokadalomkor penig 15 napig eozwesegel meg ne vehessek, hanem aprodonkent adgiak es végiek. Az Debreczeni Ember is, ha az Tizan tull fwkepen sokadalomban meg veszi, az varasban hozuan eozwesegel harmad napig az feollywl meg irt mod es rend zerent ell ne adhassak es meg ne vehessek. 2. Kálióban lakó (Callocziensis) Kovács (Kowacz) János Kovács Jónással szemben a Kovács Boldizsár adóssága miatti ellentmondás ügyében nincs jelen. Augusztus 1. 3. Idősebb Iszap (Izap) Mihály özvegye tiszteletreméltó Dorottya asszony a Cegléd utcában (in vico Cegléd) keletről Kovács (Kovacz) György nyugatról Farkas (-) János háza szomszédságában lévő ház miatti ellentmondást és letiltást Bornemissza (Bornemiza) Ferenc ellenében Irinyi (Iriny) János legénye által visszavonta és elengedte. A bíró úrnál letett ház árát, 200 forint tőkepénzt felvette. Emiatt Bornemissza Ferenc előttünk ünnepélyesen tiltakozott. 4. Fehérvári (Albensis) Kovács (Kowacz) Jónás felperes és Kovács Boldizsár alperes között Kovács Imre Várad (in vico Warad) utcában levő háza ára fejében úgy döntöttünk, mivel az alperes már három vagy négy éve a háznak birtokában volt, erről a felperesnek kötelező levelet is adott Kallói (Calloviansis) Kovács János pedig az ellentmondás bejelentésére nem jelent meg. Ezért az alperes 3 nap leforgása alatt a kötelező levélben előírt módon azt az összeget a felpresnek köteles megfizetni. Ha pedig Kovács János a ház eladásának ellene mondani szándékozik, a ház teljes vételárát - kivéve a saját és atyja részét ­tartozik az alperes részére letenni.

Next

/
Thumbnails
Contents