Pósalaki János: Debrecen siralmas állapotának megvilágítása 1685-1696 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 17. (Debrecen, 1987)

IRATOK • 1. A váradi ostromzár után esett dolgok (1691. október—november) A váradi ostromzár megszűnése után, a pasa tüstént levelet küldött hozzánk. Ebben megparancsolta, hogy a bíró néhány szenátorral menjen hozzá, igaz mohamedán hitére fogadja, sem az egész várost, sem annak lakosait — még ha akadnának is köztük olyanok, akik a németekkel egyetértve, ellenük fegyvert fogtak — semmiféle jogtalansággal, kártokozással vagy szemrehányással nem engedi illetni. Akik a régi engedelmességet akarják tanúsítani, azoknak minden vétkét megbocsátja. A bírót társaival együtt, békén, minden akadály nélkül visszaengedi (egyébként más városokkal és falvakkal szemben is ezt az eljárást követi). Mi pedig már elöljáróban mind kegyelmes gróf Nigrelli generális úrtól Tokajban, mind pedig a méltóságos Schlick gróf úrtól a had elmenetele után a Váradra való bemenetelre és a városnak minden lehető módon való megoltalmazására engedelmet nyertünk. De a bemenetelt — bár a parasztok és más megbízható emberek által azt ígértük — mégis halasztgattuk. Ezen a pasa szerfelett felindulva, a hozzánk mind gyakrabban küldözgetett követek, mind levelei által kegyetlen módon fenyegetőzött, hogy törökökkel és tatárokkal fog ránk jönni és úgy bánik majd velünk, mint engedetlenekkel, lázadókkal és ellenséggel. Ezenközben nem hallgatja el és tudomásunkra is hozza, hogy az ő kérésére már megérkezett a követ a nagyvezértől, ez elhozta hozzá és a debreceni bíróhoz a debreceniek és a váradiak megátalkodottságáról írott levelet. Ezt neki a bíróval kell közölni és ő is ezt akarja. Bár ezeket mi minden tekintetben valónak lenni nem hittük, mégis elfogott bennünket a rettegés félelme, mert minden nap halljuk a hírét, hogy a tatárok Váradtól nem messzebb vannak, mint két napi járásra, sőt már a Berettyón túl, a szomszédságunkban portyáznak, az elöl találtakat — bárkik legyenek — kifosztják, a barmaikat elhajtják, prédálnak. A hírük nagyobb volt, mint a számuk, mégis tovább nem mertünk várakozni, két szenátort beküldtünk Váradra, azzal az utasítással, hogy a nagyvezér által küldött parancsokat vegyék át, engedelmességünket ígérjék meg, mentegetőzzenek, mivelhogy eddig nem szolgálhattunk. Ezek hazatérnek és hívül hozták, hogy a város kapujánál a csauszok tüstént a pasához vitték őket és megkérdezték: „Vajon a bíró jött-e el? és miért ilyen későn?" Mikor az megtudta, hogy nem a bíró van itt, haragra gerjedve, elzavarta őket, keményen rajok parancsolva, hogy a bíró személyesen jöjjön el, a pasának a szokott ajándékot, a katonák számára élelmet, az elmúlt két és a mostani évre szóló adót (ami huszonnégyezer tallérra rúg) feje vesztésének és az egész város pusztulásának terhe alatt hozza magával. Ugyanis a pasának adott utasításban az áll, hogy a bírónak szóló parancsot senkinek másnak, csak az ő kezébe adja. Ezzel őket így elzavarja útközben a törökök nagy gyalázkodással, szitkozódással fenyegetésekkel illetik őket, alig menekülhettek meg (ugyan a csauszok védelme alatt) a fenyegető fegyvereiktől. Miután megértettük e szomorú jelentést, sok és sokféle hányás-vetés után bölcsebbnek és biztosabbnak láttuk (mivel a pénzhiány miatt a mi javainkra ácsingózó váradiak dühét más okokból is könnyen sejteni és attól félni lehetett) — a dolog ki-