Pósalaki János: Debrecen siralmas állapotának megvilágítása 1685-1696 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 17. (Debrecen, 1987)

menetelét az isteni gondviselésre bízva és attól remélve — még egy vagy más személy kára vagy veszedelme árán is, hogy a követelésnek eleget tegyünk, mintsem, hogy a prédára éhes és különben is haragos bestiát, tovább ingereljük, szófogadatlanságunk következtében, életünk és javaink végső pusztulásával a keserű gyümölcsöt megízleljük és megkóstoljuk, ezért egyhangú egyetértéssel a bíró úr a társaival elment Váradra. Amikor a pasa annak jövetelét meghallotta, egyik tisztjét zászlóval és janicsárokkal egy félmérföldnyire elébe küldötte, így akarva őket megvédeni a törökök és tatárok vérengzésétől. Az őket fogadók szándékát mégis rosszra magyarázták, aminthogy ez történetesen ki is világlott. Ugyanis beérkezésükkor az utcákon, amelyeken be kellett menniük, a törökök és tatárok (esetleg kirendelve) nagy számban, botokkal, fustélyokkal, korbácsokkal felszerelve, a mieink szekerét körülveszik; veszett dühvel, hangos lármával, borzasztó szidalmakkal, ijesztő átkozódással, istenkáromlással, rájuk rohannak, kegyetlen fenyegetésekkel sértegetik őket; gyakran korbáccsal és bottal is ütlegelték, fejükről a kalapot, a szekerekről egyet-mást elragadozva. így kísérték őket a kaputól a pasa házáig és ha a tisztek és a szekereken ülő janicsárok védelmükre ott nem lettek volna, mind bíró urat, mind pedig a társait az utcán legyilkolták és felkoncolták volna. Akkor e rémítő pompával kísért bíró urat és társait a pasa maga elé hívatta s elkezdte kérdezgetni: „milyen állapotban maradt a város és a lakosok? miért nem indult a bíró hamarabb arra a parancsra? miért nem kereste meg őt két év óta egyszer sem, vagy levéllel, vagy küldötte által? miért nem adott hírt? és az adót miért nem fizette? elhozta-e az elmúlt két évről és a mostaniról a hátralékot magával?" és sok ilyen dologról faggatta. A válaszolót meghallgatta, mégis akkora keménységet is éreztetett haraggal, mint ahogy féltek, nem illette őket (bizonyára a mindenható Isten intésére hallgatva). Aztán a bíró urat, az övéivel együtt a pasa parancsára a kapucsi pasához, vagyis az ottomán porta küldöttéhez vezették. Mihelyt az meglátta a bíró urat, lángoló haragra gyulladva, tüstént azt kérdezte: „miért nem jött a parancsára haladék nélkül? miért nem ajándékozta meg őt, a porta küldöttét engedelmessége nyilvánításául? a város miért pártolt el az urától? miért lázadt fel? hogy sem az adót nem fizette meg és a hűségének sem adta jelét? magával hozta-e a hátralékot?" Mikor megértette, hogy semmit sem hoztak, a beszélni és mentegetőzni akaró bíró urat tovább nem is hallgatta, hanem még jobban haragra gerjedve előadta, hogy őt a nagyvezér azért küldte, hogy a hűségben állhatatos és a hódolat jelét mutató helységeket megvédje, az engedetleneket pedig elpusztítsa. Debrecen azonban a kétévi adó megfizetésének elmulasztásával a régi hűségét megtagadta és az engedelmességre semmi hajlandóságot nem mutatott. Az ijesztgető beszéd után elővette a nagyvezér hozzánk intézett parancsát, miután azt kiabálva felolvasta, a tolmács által azt mondotta, hogy annak az a tartalma, miszerint Debrecen mezőváros haladék nélkül fizesse meg teljes egészében az adó hátralékot. Azt átadta a bíró úrnak, keményen és kegyetlenül megparancsolta, hogyha a várost meg akarja óvni, ahhoz a parancshoz tartsa magát, máskülönben a veszedelem a küszöbön áll. — Ez elvégződvén, a bíró urat innen elengedte. Az visszament a pasához, meg akarván őt kérni, hogy a kapucsi pasát közbenjárásával és ajándék ígérésével engesztelje meg. A pasa megígérte, hogy megteszi, de az agák és a tisztek (akik számára a zsold a mi adónkból szokott járni) nagy zajjal és lármával a debrecenieket hevesen átkozva és őket okolva azzal vádolták, hogy miattuk szenvedték azt a nagy ínséget és élelemhiányt. Sok katona azért halt éhen, mert a debreceniek nem küldték be, ami az ő ellátásukra lett volna; érdemes lenne az egész várost tűzzel-vassal elpusztítani. Aztán megjelentek a pasánál, hogy a bírót, minden mellette levővel tartóztassa le.