Pósalaki János: Debrecen siralmas állapotának megvilágítása 1685-1696 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 17. (Debrecen, 1987)
Debrecen igyekezett az uralkodó iránti lojalitását, vagy annak látszatát — mint a hegyaljai felkelés idején — most is megó'rizni. A felső-magyarországi főparancsnoknak Kassára küldték a Rákóczi pátensét hordozó elfogott kurucot és a felkelés hírét megírták a Bécsben tartózkodó Sárándi Dánielnek. A fejedelem naményi átkelésének híre július 21-én érkezett Debrecenbe, és másnap Pósalakit is útba indították, postán Bécsbe. Azt nem tudjuk, hogy mivel bízták meg, az sem derült ki később sem, hogy mit végzett, maga sem nyilatkozott erről. Pedig egy évtized múltán is panaszkodott, hogy házát és javait mennyi kár érte a rákényszerített küldetés és bécsi fogsága miatt. A császárvárosban nemcsak nem hittek neki, hanem még fogságba is vetették. Csak 1704. január 14-én sikerült fiával együtt Sopronba jutni, de onnan is csak április 26-án érkezett haza Debrecenbe. 47 Távolléte azonban nem akadályozta meg a magisztrátust, hogy az 1704. újévi tisztújításon — annak ellenére, hogy azon a fejedelmi biztosok is jelen voltak — meg ne tartsák első szenátornak, a jegyzői hivatalában és egyházi kurátorságában is. Ez utóbbi minőségében fogalmazta meg — a stílusa félreismerhetetlenül reá vall — a kollégium 1704. évi törvényét, amely ezután kilenc évtizedig maradt érvényben. 48 A szabadságharc alatt a régi versengés közte és Dobozi István között újból feléledt. A nagy főbírónak a választott hites közönségben erős lehetett az ellenzéke. Már 1703-ban a december 26-i búcsúzó ülésen elhangzott, hogy „nem igaz híve a fejedelemnek". Az 1705. évi tisztújítás alkalmából ugyan első helyen jelölték, de utána Pósalaki lett másodikként a főbírójelölt. Dobozit hetedik alkalommal választották meg főbírónak, Pósalaki továbbra is első szenátor, kurátor és jegyző maradt. 49 1705. október 18-án reá és jegyzőtársára hárult az a keserves feladat, hogy a német tábor közeledtének hírére a város teljes kiürítéséről szóló fejedelmi parancsot a lakosságnak kihirdesse. Háza népével maga is elment. A többszöri futás alkalmából szenvedett kárvallásairól általánosságban emlékezik meg a már említett folyamodásában, de részleteiről semmit sem tudunk. 50 1706 elején szenátortársával, Monori Istvánnal tárgyalt Károlyi Sándorral a város addigi hadiszolgáltatásai, a teljesített munkák és természetbeni (liszt, kenyér, abrak) szállítások árának kiegyenlítéséről. Itt vették kézhez a só és vas árának limitálásáról szóló országos végzéseket. Azt is sikerült elérniük, hogy a császári hadak fenyegető közeledése esetén ne kelljen a város népének télvíz idején elmenekülni. 51 Debrecennek Erdélyhez való visszacsatolása (1707. ápr.—aug.) után a fejedelem rendeletére a Kraszna megyei Hadadon 1707. június 30-án rendezték újból Debrecen hadi szolgáltatásait és számadást tettek az 1704—1707 között teljesített természetbeni szállításokról. Ugyanitt közölték az 1707—1708. téli félévre kivetett liszt, hús és abrak mennyiségét is. Követtársa ekkor Veresmarti János szenátor volt. Utasításuk szerint könnyítést kellett elérniük a váradi ostromzár számára hetenként szállítandó liszt és hús mennyiségében. Károlyi Sándortól vissza kellett kérniük a tábori szállításra igénybe vett debreceni szekereket. A Fehérgyarmaton 1707. február 8-án tartott gyűlésen az Erdélyhez csatolt partiumi területre kivetett pénzadóból Debrecenre 4575 forint esett. Ennek fejében csizmát, bakancsot, süveget kellett a mestereknek készíteni. „Erdélyhez applicáltatván 47 Debrecen története i. m. II. k. 112. old.; OL. Károlyi levéltár. P. 396. Ser. I. 1708. márc. 19.; Vö. 4. sz. irat ötödik pont. 48 HBML.IV. A. 1011/a. 25. k. 701., 705., 708. old.; A törvényeket az ő aláírásával adták ki. Kiadásuk körülményeire Tóth Béla: A debreceni kollégium 1704. évi törvényei. HBMLÉ. XIII. (Szerk.: Gazdag István) Db. 1986. 26—29. old. 49 HBML. IV. A. 1011/a. 25. k. 701., 705., 708., 877., 880. old.; 27. k. 5., 6. old.; Debrecen története i. m. II. k. 112—113. old. 50 HBML. IV. A. 1011/a. 25. k. 902. old. 51 Uo. IV. A. 1011/a. 27. k. 27—28. old.; Debrecen története i. m. II. k. 129—131. old.; 1706 telén Debrecen nem esett az ellenség útjába.
