Pósalaki János: Debrecen siralmas állapotának megvilágítása 1685-1696 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 17. (Debrecen, 1987)
(csatlakozván) másoknak nem volt a partiumban ilyen impositiója (terhelése)". A magukkal vitt ajándékok (főleg szappan) ellenére sem sikerült könnyítést elérni. 52 Ettől kezdve a szatmári békéig csak egy ízben akadt jelentősebb megbízatása. 1709-ben a város újévi jókívánságait az ajándékokkal, későbbi sokszori követtársával, Dányádi Jánossal együtt vitte Károlyba Károlyi Sándornak. Az ajándék mellé a város kérését is tolmácsolta, hogy a fejedelem sokszori ígérete — és a város pénzbeli megváltakozása — alapján ne szállásolják be a „volonter hadakat". Annyi eredményt elértek, hogy csak a tiszteket szállásolták be Debrecenbe. 53 A város népének futása miatt 1707-ben csak február 17-én tarthatták meg a tisztújítást, amelyen megtartotta a korábbi tisztségeit. A kurátori tisztet ezekben az években hol harmad-, hol hatodmagával töltötte be. Dobozi Istvánnak 1709. nov. 9-én bekövetkezett halála után az 1710. évi tisztújításon Komáromi Györgyöt — aki 1703 óta Bihar vármegye alispáni tisztét is betöltötte — választották meg főbírónak. Komáromi György ez időben már — Károlyi megbízottaként — cselekvő részes volt a szatmári békét előkészítő tárgyalásokban. 54 Debrecen 1709 tavasza óta ténylegesen, egy év múlva pedig jogilag is elismerten bejelentette az udvarnak a meghódolását. Feltehetően némi része Pósalakinak is volt a tárgyalásokban, amelyeknek legfőbb indoka a váradi császári őrség ellenőrzése alatt álló érmelléki szőlők megművelésének zavartalansága. Szőlőbirtokosként maga is érdekelt volt e tekintetben. 1710 végén, Komáromi György távollétében ő értesíti Károlyit a várostól követelt hadi szolgáltatások, az Erdélyben állomásozó császári csapatok Berettyó menti mozgása felől. Ő továbbítja Ebergényi László császári tábornok Szabolcs és Szatmár megyékhez intézett hódoltató levelét. 55 A szabadságharc vége felé családi viszonyaiban újabb változás következett be. Második felesége, Kis Ilona bizonyára már 1709 előtt meghalt, mert 1709. április 20-án már harmadik feleségéhez, Oroszlányi Borbálához intézi egyetlen ismert magánlevelét és négy hónap múltán kötelező levelet állít ki halála esetére javára 1100 forintról. 56 Ez a felesége is meghalt 1711-ben, s 1712-ben negyedszer is megnősült. Dikó Péter özvegyét, nyárhídi Borbély Juditot vette el, aki már özvegyként lett Dikó Péter felesége. Dikó Péter bár szegényül kezdte, szüleitől semmit sem kapott, módos kalmár- és sőregyűjtőként halt meg. Borbély Juditnak első férjétől négy fiúgyermeke maradt, ezek 1719-ben, anyjuk halála után beperelték Pósalakit. A per során bemutatott, Dikó Péterrel 1705-ben készített kölcsönös végrendelet szerint Dikó Péter az özvegy asszony 300 forintjával kezdett kereskedni és a végrendelet készítése idején már jelentékeny közös vagyonnal rendelkeztek. A Nagytemplom úrasztalára egy aranyozott ezüst kannát ajándékoztak. A kol52 Debrecen hadi szolgáltatásaira, Debrecen története i. m. II. k. 118—127. old.; HBML. IV. A. 1021/b. 690. sz. 53 Uo. IV. A. 101 l/a. 27. k. 552., 557. old. 54 Uo. IV. A. 1011/a. 27. k. 126., 326., 327., 546—547., 549., 653. old.; Debrecen története i. m. II. k. 114., 132—136. old. 55 OL. Károlyi levéltár. P. 396. Fasc. 11. no. 19.1710. febr. 26.; Fasc. I. A. no. 64/64. 1710. dec. 16— 17. 56 Harmadik felesége Békési István özvegye volt, akinek első férje után két fia maradt, Békési Ötvös István és Békési Mihály. Volt egy nevelt leánya is, Nánási Sára, férje után Budai Györgyné. A kötelezvényét 1715-ben a tanács előtt tett nyilatkozatával visszavonta, azzal, hogy „bizonyos figyelmetlenség és hebehurgyaság" miatt magára és örököseire károsak. A két mostoha fia és a nevelt lány 1720-ban a hagyaték miatt Pósalakit perbe fogta. A perben ingóságok, ezüst neműek követelésének fejében 1142 forintot kívántak tőle. A per eljutott a királyi tábláig, sőt a nádorig, de aztán a felperesek csupán 360 forintnyi perköltséget nyertek meg. HBML. IV. A. 1011/a. 28. k. 449. old.; 29. k. 776—788. old. 30. k. 170., 189., 190., 224—225., 250—261., 335—336. old. OL. Kamarai lvt. A. 28. f. 16. cs. 1721. febr. 5.; — a családi kapcsolatokra és a hagyatékra: HBmL. IV. A. 1011/a. 30. k. 522., 537—538. old.
