Pósalaki János: Debrecen siralmas állapotának megvilágítása 1685-1696 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 17. (Debrecen, 1987)
engedi, malmot, vendégfogadót épít a birtokon. Pósalaki a zálog kiváltásakor viszont az erre tett kiadásait megtéríti. 23 Az 1685/86. téli beszállásolás alkalmából Antonio Caraffa főparancsnok által elrendelt, több megkínzott polgár halálával végződött sarcolás során a város vezetői kénytelenek voltak a saját polgárai javain kívül, az idemenekült idegenek javait is igénybe venni. Az így igénybe vett javak értékének megtérítési kötelezettsége alól Debrecen 1693-ban már uralkodói mentesítő levelet kapott, mégis voltak olyan károsultak, akik perbe fogták a várost. Az Eperjesen székelő személynöki bíróság előtt 1696. február 17-én Pósalaki János és Diószegi Sámuel szenátorok sikeresen hárították el a város nagy anyagi terhelésével járó kártérítési kereseteket. 24 Ez az év egyébként újabb súlyos teherrel fenyegette Debrecent. Az év elején a nádor Pozsonyba hívta össze azt az országos gyűlést, amely majd felosztja a felszabadított területekre arányosan kivetendő repartitiót. Debrecenben jól tudták, hogy a központi polgári és katonai hatóságok a várost nemcsak népesnek, hanem gazdagnak is tartják és jó előre felkészültek a közvélemény tájékoztatására. Ezért adták ki a város nyomdájában a Pósalaki János által szerkesztett Declaratiót, amelyben tételesen pontokba foglalták a városnak a felszabadító háborúk megindulása óta eltelt évtized alatt elszenvedett kárait (2. sz. irat). A pozsonyi gyűlésen Sárándi Dániel — az udvari és hadi körökben ugyancsak járatos szenátortársa — és ő maga is jelen volt. A gyűlés lefolyása még nincs feldolgozva, de a megjelentek annyit elértek, hogy a tényleges teherbíró képesség megállapítása céljából elrendelték a megyék és szabad királyi városok összeírását, egységesen megállapított szempontok szerint. Minden megyét és minden várost más-más megyéből, illetőleg városból kirendelt biztosok írták össze. Debrecenben az összeírást Lőcse két küldötte 1696. augusztus 15—28. között végezte, a város részéről Pósalaki János és Sárándi Dániel szenátorok, valamint Nánási István, a választott hites közönség egyik tagja volt melléjük rendelve. Ez az összeírás azonban annyira használhatatlan és megbízhatatlan volt, hogy az adóegységül felvett portaszámok megállapításának alapjául nem vették figyelembe. A királyi városokra rótt porták V5 részét egyedül Debrecenre vetették ki, a 157 városi portából harmincegyet. Emiatt ismét Pósalakit küldték Bécsbe, hogy igyekezzék ezt a számot leszállítani. Tizennyolc év múlva a folyamodásában — saját tevékenységét kissé eltúlozva — a számadatok is tévesen említve — a maga érdemének tulajdonította, hogy sikerült némi eredményt elérni. 25 Az azonban kétségtelen, hogy a város érdekében tett diplomáciai erőfeszítései, az udvari kancellária, az udvari, a pozsonyi magyar kamara és a kassai kamarai igazgatóság döntő helyein ülő hatalmasságokkal kialakított személyes kapcsolatai a tekintélyét a szenátus és a választott hites közönség tagjai előtt erősen megnövelték. 26 Vagyonban, tehetőségben és talán külföldi iskolázottságában sem versenyezhe23 OL. Kam. lvt. NRA. Fasc. 1334. no. 1—4. A zálogba vevő Bossányi Sándor margitai harmincados volt. A Rákóczi szabadságharc alatt, 1709-ben meghalt és özvegye „az ellenség részére recipiálta magát", ezért a fejedelem minden jószágát elkobozta. Pósalaki folyamodására, a tévesen lefoglalt zálogbirtokot azonban visszabocsátotta. Arch. Rák. I. o. 1. k. 245.; 2. k. 655. 24 ROLT 1905. (1) 1. füz. 8; Debrecen története II. k. 97. old. 25 ROLT 1905. (I) 1. füz. 11. IV. A. 101 l/a. 23. k. 419., 431., 442. old. 26 A Savojai Jenő táborába történt kiküldetéséről, HBML. IV. A. 101 l/a. 24. k. 120., 125. old. Részletesen uo. a IV. A. 1021/b. 1037. sz. „B" jegyű ir. 4. pont említi, hogy azért küldték e veszedelmes útra, mert el akarták veszíteni. Az 1703. évi jegyzőkönyvbe, Bécsbe való küldetéséről való határozat után más kézzel valaki oda írta: „oda veszte fejében", azaz abban reménykedtek, hátha nem tér haza. Uo. IV. A. 101 l/a. 25. k. 644. old.. Alig valószínű, hogy véletlenül került éppen Pósalaki keze írásával a jegyzőkönyvbe az 1694. évi tisztújítás alkalmából elmondott fohászkodásnak az a mondata, amely a „titkon és nyilvánvaló irigységre, egymás ellen való gyűlölségre és versengő lélekre" utal. Uo. IV. A. 101 l/a. 23. k. 84. old.
